Romolhat a mobilszolgáltatás, mert a frekvenciahasználati díjak szerkezete miatt nem éri meg fejleszteni. A Pannon, állítása szerint, emiatt csökkentette kapacitását.

Szokatlan levél érkezett a Pannontól a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz (NHH) január 12-én. A mobilcég arról tájékoztatta a hivatalt, hogy 2009 utolsó negyedévében kikapcsolt 1033 rádió adóvevő egységet a hálózatában. Azokról a kisebb, „hosszúkás téglalap alakú dobozokról” van szó, amelyekből minden bázisállomáson (jellemzően háztetőn vagy mobiltornyon) több is található, és amelyek adják-veszik a jeleket a központ és a készülékek között. A Pannon eddig országszerte összesen 13 ezer 555 darabot használt ebből a hardverből, vagyis a csökkentés közel 8 százalékos. A cég tehát zsugorította a hálózati kapacitását, ahelyett hogy fejlesztené, bővítené azt. Látszólag éppen ellentétesen cselekszik azzal, ami a kiélezett verseny közepette elvárható lenne. Vagy talán nagyon is racionális a viselkedése?

Kockáztatnak | Az NHH-nak fizetendő díj több fix és változó elem függvénye. A szóban forgó adóvevők után például évente egységesen mintegy 200 ezer forintot kell befizetni. Így a Pannon a fenti lépéssel több mint 200 millió forinttal csökkentette az éves költségét. (Ezzel együtt, más díjelemek miatt, az idén várhatóan 5,05 milliárd forintot fog fizetni, miközben 2009-ben összesen 4,76 milliárdot teljesített.) „A szolgáltatás színvonala ezzel nem csökken, az előfizetők lényegében semmit sem fognak érzékelni” – állítja Anders Jensen vezérigazgató. Érvelése szerint eddig természetes volt, hogy minden mobilhálózatban van bizonyos többletkapacitás, és most is csak a díjfizetési kötelezettség miatt kényszerültek ennek szűkítésére.

E lépés nyomán elméletileg könnyebben előfordulhat, hogy a hívásokat a hálózat „eldobja”, azaz kellő szabad kapacitás hiányában blokkolja. A Pannon azonban eljutott arra a pontra, hogy állandó monitorozás mellett inkább megkockáztatja ezt, mert úgy gondolja, hogy a jelenlegi hívásmennyiség nem lépi túl a meglévő kapacitást, és szükség esetén azonnal újra aktiválja az eszközeit (ezt azért tudja megtenni, mert a kikapcsolt adóvevők is a helyükön maradnak). Ilyen arányú csökkentésre eddig nem volt példa. A T-Mobile márka alatt szolgáltató Magyar Telekom Nyrt. a Figyelő kérdésére azt közölte, hogy adóvevőinek száma a kérdéses időszakban „gyakorlatilag állandó volt”, a Vodafone pedig nem kívánt nyilatkozni.

A cégek negyedévente fizetik be az adóvevők utáni aktuális összegeket. A Pannon az értesítéssel most elébe ment e kötelezettségnek, s felhívta a hatóság figyelmét arra, hogy kevesebb lesz a befizetett díja. Ha esetleg a Vodafone is csökkentett, azt az NHH a következő jelentés alkalmával észlelheti. „Mindegyik cég annyi adóvevőt használ, amennyit a forgalom lebonyolításához elegendőnek tart, az NHH-nak csak akkor van szerepe, ha a fogyasztók a cég által vállalt minőségi követelmények elmaradását jelzik, vagy ha a hatóság a műszaki előírásoktól eltérő működést tapasztal. Ekkor a hatóság megvizsgálja a panaszokat, de ha ilyenek nem lesznek, akkor egyszerű hálózatracionalizálásról van szó” – mondja Márton György szóvivő.

Anders Jensen úgy véli, eljárt az idő a frekvenciadíjak Magyarországon alkalmazott szerkezete felett, abban már nem lenne szabad ekkora szerepet játszania az adóvevők darabszámának. Ezt a modellt a Pannon adatai szerint ma már egyetlen európai országban sem alkalmazzák – kivéve Svédországot, de ott is sokkal alacsonyabb a díj. A közvetlen összehasonlítást viszont szinte lehetetlenné teszi az egyes országok díjstruktúráinak és a „cserébe kapott” piaci potenciálnak a különbözősége. Nem mindegy, mennyit kell az induláskor fizetni, utána hányfajta címen mihez van arányosítva a díj, földrajzi értelemben mekkora hálózatot kell építeni, mekkora az adott ország népessége, GDP-je és a várható egy főre jutó mobilköltés. Mindez egy olyan sokismeretes egyenletet alkot, amelyben nehéz tisztán látni.

A Pannon vezére szerint mindenesetre egyértelmű, hogy a szisztéma nem kedvez a hálózatfejlesztésnek, sőt kapacitáscsökkentésre ösztönöz, ezért változtatni kellene rajta. Ugyanezen az állásponton van a Magyar Telekom is – derült ki a Figyelőhöz eljuttatott, sok szakmai részletet tartalmazó válaszukból. Minden bizonnyal az ezúttal nem nyilatkozó Vodafone is sokallja a díjakat, hiszen egy nemrég tartott háttérbeszélgetésen elhangzott: a cég hazánkat ebből a szempontból a világ egyik legdrágább helyének tekinti (amit a konkrét összehasonlítások említett nehézségei miatt csak szubjektíven lehet értékelni). Összességében azonban jól látszik, hogy a három mobiltársaság egyöntetűen sokallja a frekvenciadíjakat.

Felülvizsgálat | A Pannon álláspontja szerint megoldást a világszerte széles körben alkalmazott frekvenciasáv-alapú elszámolás hozhatna. E szerint egy adott sávnak adott éves díja lenne, függetlenül attól, hogy abban milyen eszközzel és mit (hangátvitel, adatátvitel) nyújt az adott társaság. Ennek bevezetése valószínűleg jól jönne a T-Mobile-nak, hiszen a legtöbb adóvevő a legnagyobb ügyfélbázishoz szükséges, és így most e cég arányosan többet fizet a két vetélytársánál. Ugyanezen megfontolás alapján az új szisztémával a Vodafone járhatna a legrosszabbul.

Bár Anders Jensen elmondása szerint az NHH a kapacitásszűkítő lépés bejelentésére eddig hivatalosan nem reagált, Márton György lapunk kérdésére jelezte: a frekvenciadíjak rendszerének felülvizsgálata napirenden van. „Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy az adóvevő alapú elszámolást el kell vetni, vagy mindenáron fenn kell tartani. Az asztalon számos megoldás fekszik, és az NHH arra törekszik, hogy ha módosítani szükséges, akkor a változtatások a befektetéseket ösztönözzék” – mondja a szóvivő. A közeljövőben erre legalább két jó alkalom kínálkozik: nemsokára dönteni kell a digitális földfelszíni tévésugárzás beindításával felszabaduló frekvenciák szétosztásáról, illetve a következő, negyedik generációs mobiltechnológiák által használt sávról is.
 

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.