Lehet, hogy az iPhone 5-tel megszakad a tavalyi bemutatók és nyári megjelenések ciklusa: az új iOS csak ősszel érkezne, és ehhez kapcsolódóan könnyen meglehet, hogy a következő generációs telefon sem érkezik előbb.
Az Apple menetrendszerűen április környékén jelenti be az új iPhone generációt, majd pedig júniusra meg is kezdik az amerikai forgalmazást. A Techcrunch most belső informátorok beszámolóira alapozva valószínűnek tartja, hogy idén megszakad ez a gyakorlat.


Ha nincs ló, minek a nyereg? A legfrissebb hírek szerint az iOS 5, tehát az Apple mobil operációs rendszerének következő változata nem lesz kész nyárra, ezért a vállalat június 6-10 között megtartott WWDC konferenciáján még csak egy előzetes "betekintő" erejéig lehet ismerkedni az újdonságokkal.

Ugyan a bennfentesek azt egyértelműen nem jelentették ki, hogy ez az iPhone 5 késlekedésével is együtt jár, a hírt felkapó elemzői vélemények szerint kifejezetten valószínűtlen lenne, ha az Apple még az iOS negyedik generációjának valamilyen frissített változatával jelentetné meg a készüléket csak azért, hogy megmaradjon az éves verzióváltási ciklus.

iPhone 5: még nem lesz belőle mobil pénztárca
A világon mindenki Androidot aktivál [videó]
Június hatodikán jöhet az iPhone 5?

Nagy váltás előtt Az iOS 5 fejlesztése állítólag azért csúszik, mert az eddigi folyamatos ráncfelvarrások és óvatosan adagolt új funkciók helyett az alapoktól újratervezett rendszerre lehet számítani. A hírek szerint az új iOS már sokkal erősebben támaszkodik a felhő alapú megoldásokra, és a szinkronizációhoz sem kell többé feltétlenül az iTunes szoftver. Ez azt is jelentheti, hogy ezentúl az iPhone-okon és iPadeken kizárólag felhő alapú tárhelyek segítségével lesz lehetőség képek vagy zenék mozgatására, a megoldás pedig még jobban megnehezíti majd a jailbreakelők és függetlenítők dolgát.

Az elvakultabb rajongók mindenesetre még abban bíznak, hogy az Apple egyik áprilisra előrejelzett eseményén mégis megnyugtatnak mindenkit és a start az eddigiekhez hasonló időzítéssel halad tovább. A többség azonban máris hangot adott annak a véleménynek, hogy ez a lépés bizony könnyen az eddig magas lóról kezelt versenytársak előretörését hozhatja, hiszen egyre szaporodnak az androidos okostelefonok és tabletek, és a napokban kerülnek a boltokba a HP webOS-alapú készülékei, valamint a RIM által gyártott PlayBook is.

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.