A nyílt forráskódú, olcsó mobilos operációs rendszer a belépőszintű készülékek jelenleg Android által uralt szegmenséből szerezhet magának piaci részesedést.
A Mozilla mobilplatformja, a Firefox OS indulásának az évében, 2013-ban a globális okostelefon piac egy százalékát szerezheti meg – állítja a Strategy Analytics. A amerikai piackutató elemzői szerint az eredetileg 2012-re ígért, de végül csak jövőre piacra kerülő web alapú Firefox OS mobil operációs rendszer profitálhat abból, hogy már elnyerte jó néhány szolgáltató és hardvergyártó érdeklődését.

Idén júliusban a Deutsche Telekom, az Etisalat, a Smart, a Sprint, a Telecom Italia, a Telefónica és a Telenor mellett két kínai készülékgyártó a ZTE és a TCL, valamint a processzorgyártó Qualcomm biztosította támogatásáról a mobil platformot. Mint azt korábban megírtuk, az első Firefox OS-en futó készülékeket a ZTE fogja legyártani, az új mobil operációs rendszer premierjét pedig 2013 elejére Brazíliába tervezi a Telefonica ottani leánycége, a Vivo révén.

A Mozilla tavaly jelentette be, hogy Boot2Gecko néven olyan mobil operációs rendszert fejleszt, amely nyílt, webes megközelítése miatt akár a belépőszintű okostelefonokon is tökéletesen és gyorsan működhet, valamint kifejezetten egyszerű lesz rá alkalmazást fejleszteni. (A B2G nevet azóta Firefox OS-re változtatták.) Az egyéves késés és a rendszerrel kapcsolatos - dícséretekben eddig nem dúskáló - hírek miatt azonban máris komoly kételyek vannak a termék sikerével kapcsolatban.

Hármas kihívás
A Strategy Analytics szakértői szerint három területen is komoly kihívással szembesülhet a szoftver: a korlátozott kiskereskedelmi jelenléttel az USA-ban, a relatíve szerény alkalmazás- illetve rá építhető szolgáltatás-ökoszisztémával.

A Firefox OS kifejezetten kevés saját alkalmazással érkezhet, a tárcsázó, üzenetküldő funkciókon kívül állítólag csak böngészőt, alkalmazásboltot, képgalériát, médialejátszót és fotógalériát tartalmaz, minden mást webalkalmazások formájában használhatunk. Az okostelefonokat azonban a legtöbb esetben nem programozáshoz, internetes technológiákhoz értők használják, a webes alkalmazásokat pedig nehéz olyan szinten leegyszerűsíteni, hogy azok mindenki számára érthetők legyenek.

Az amerikai piackutató cég előrejelzései szerint az Android és az iOS együttes piaci részesedése 2017-ig folyamatosan csökken, amiből legfőképpen a Windows Phone és az újszülött Firefox OS, valamint az ugyancsak webes elgondolásra építő Tizen profitálhat. A brit Ovum elemzői szerint 2017-re az Android részesedése a világpiacon 48 százalékra nő a 2011-es 44 százalékról. Az iOS akkorra a globális piac 27 százalékát mondhatja magáénak, míg a Windows Phone-é eléri a 13 százalékot. A fennmaradó 12 százalékon osztozhatnak a többiek.

A ZTE hozza ki az első Firefox-telefont
Nem adnak sok esélyt a Firefox OS-nek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.