A ma induló Computex egyik alapköve minden bizonnyal a tablet lesz - az iPad sikerét követően egyre több gyártó veti rá magát az ígéretes piacra. Ezzel együtt a legtöbben állást is foglalnak a tabletek operációs rendszerével kapcsolatban.
Az évente megrendezett tajpeji Computex kiállításhoz kapcsolódóan nyilatkozott az NVIDIA terveiről a vállalat vezérigazgatója, Jen-Hsun Huang. Az egyik legfontosabb témája a tabletpiaccal kapcsolatos terveket érintette, mely során egyértelműen kijelentette: ő az NVIDIA nevében az Android operációs rendszerrel érkező tableteket részesítené előnyben. Az ilyen állásfoglalásokat ugyan könnyű csupán súlytalan szavakként kezelni, ám ha Huang tervei szerint a hardvergyártók többsége szintén az Android mellett kardoskodik majd, ezzel a hátszéllel a Google mobil operációs rendszere könnyen a táblagépek vezetője lehet.

"A Windows nem erre való" | "A Windows egyszerűen túl nagy és túl sok mindent tud, ami smartbookokon és tableteken nem feltétlenül előny" - nyilatkozta a grafikus vezérlőket gyátó vállalat vezetője, majd profetikusan megjegyezte: "Végre van egy olyan operációs rendszer, amely mögé a hardvergyártóknak is igazán érdemes felsorakozni."

Huang nyilatkozata nem meglepő: egyrészt üzenet az Apple felé, amely az iPad esetében mindent saját forrásból valósít meg: az Apple processzor, Apple alkatrészek és Apple szoftver által meghajtott tablet semmilyen lehetőséget nem kínál külső hardvergyártóknak a sikerben való részvételre. Azonban ugyanígy a Microsoftnak is szól ugyanez a nyilatkozat: az NVIDIA ezzel elismerte, hogy az iPad ellen indított tabletpiaci harcban a Microsoft operációs rendszereivel felszerelt modellek sikerére nem sok esélyt lát, ezért az átütőbb erejűnek tartott, nagyobb sikerre esélyes Android mögé áll.

Egy háború igazi nyertese a fegyverszállító | "Az Android a leggyorsabban fejlődő mobil operációs rendszerré vált, és még az iPhone-t is lekörözi a fejlődés és a felhasználók számának növekedése terén" - indokolta meg választását Huang. Az iPad sikere egyértelmű, a bejelentése utáni első négy hétben több, mint egymillió készülék fogyott - épp ezért a kihívók sikere is legalább ilyen szinten esélyes. Az iPad alkalmazások zárolt terjesztése, a multitasking gyengélkedése és az egyéb korlátozások ellen az Android a végtelen szabadsággal, korlátlannak hirdetett lehetőségekkel válaszol.

Ráadásul míg iPadből csupán egy van, Androidos tabletet gyártók tucatjai készítettek vagy készítenek a közeljövőben, így az NVIDIA és a hozzá hasonló komponensgyártók helyezkedése teljesen érthető: gyártófüggetlenül "nyomják" saját megoldásaikat minden Androidos tabletbe, így reményeik szerint erőset harapva egy teljesen új piaci tortából. Az NVIDIA ráadásul nem csak grafikus chipek terén remél bekerülni a táblagépekbe, de saját ARM-alapú Tegra 2 processzorát is szeretné minél több Androidos tabletben tudni.

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.