Várhatóan kedden mutatja be a kanadai Research In Motion az új BlackBerry 9800-as érintőképernyős okostelefont és a BlackBerry 6 mobil operációs rendszert.
Bár a Research In Motion (RIM) nem bocsátkozott részletekbe, sokan tudni vélik a pontos menetrendet. Az AFP hírügynökség például a Bank of America egyik elemzőjét idézi, aki úgy véli, a BlackBerry 9800-as érintőképernyős okostelefon és a BlackBerry 6 mobil operációs rendszer bemutatójáról van szó; szerinte a készüléket a tengerentúlon augusztus végén kezdik majd szállítani, a világ többi részére pedig szeptemberben érkezik meg.

Jelenleg a RIM számára létfontosságú mind a vállalat amerikai piaci részesedésének stabilizálása, mind a meggyőző globális növekedés, ami a befektetői elvárásokat illeti - a sajtóesemény hírére az okostelefon-gyártó részvényeinek árfolyama azonnal 4,2 százalékot ugrott a New York-i tőzsdén.

Újult erővel | A RIM az előzetes ígéreteihez képest időben teszi meg a bejelentéseit, de már így is késésben van. Az utóbbi hetekben napvilágot látott felmérések szerint a korábbinál kevesebben tervezik új BlackBerry okostelefon vásárlását, és a RIM készülékeivel kapcsolatos ügyfélelégedettségi mutatók is egyre romlanak. 2007-ben, vagyis az első iPhone megjelenésekor még a RIM vezette ezt a kategóriát; bár a kanadai gyártó Észak-Amerikában a mai napig a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik, a könnyebben kezelhető és internetezésre is jóval alkalmasabb okostelefonok egyre inkább elszívják előle a levegőt.

A BlackBerry Storm, a RIM legutóbbi kísérlete az Apple iPhone és a Google Android-alapú készülékek megszorongatására, nem igazán bizonyult sikeresnek, bár a készülék harmadik generációja ígéretesnek tűnik. Ennek megfelelően sokan várnak különösen agresszív promóciót a BlackBerry 9800 valószínűsített amerikai forgalmazója, az AT&T részéről, aki egyébként az iPhone-t is kizárólagosan jegyzi az Egyesült Államokban.

Univerzális keresés és egyéb újdonságok |
A megjelenés előtt álló BlackBerry 6 operációs rendszerről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a multi-touch felhasználói felület mellett új, a jelenleginél sokkal meggyőzőbb böngészőt kap, és megjelenik benne az univerzális keresés; az újdonságokról további részletek itt olvashatók.

Az továbbra is kérdéses, hogy a várható "iPhone-osodás" mennyire lehet életképes stratégia a RIM részéről. A böngésző frissítésének bizonyára sokan örülnek majd, de az egyéb újításokkal megnyert, új BlackBerry-felhasználók mellett könnyen elveszhet ugyanannyi régi motoros, akinek a fizikai QWERTY billentyűzet vagy a naprakész Office-integráció sokkal fontosabb volna.


Előzetes a BlackBerry 6-ról

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.