Kipróbáltuk a Lenovo üzleti felhasználásra szánt androidos táblagépét. A még kissé nehézkes házban valóban profiknak való funkciók rejtőznek, melyet tökéletesen támogat az izmos hardver.
Mióta megjelent az első iPad, a céges közép- és felsővezetők új játékszerért nyúzzák az informatikai vezetőket. Manapság sikk egy tablet társaságában megjelenni egy tárgyaláson, és persze a legfőbb divat az épp aktuális Apple táblagép. Ha azonban valaki már hozzáértőbb szemmel választ céges tabletet, egy csomó olyan funkció válhat fontossá, amelyet az alapvetően konzumer piacra szánt iPad egyáltalán nem, vagy nem igazán tud: ilyenkor viszont már nem számít, hány milliméterrel vastagabb a ThinkPad Tablet, vagy hol nincs annyira lekerekítve: a tudás önmagáért beszél.


75 deka és ami mögötte van Amikor először a kezünkbe fogjuk a Lenovo üzleti tabletjét, közvetlenül és átvitt értelemben is súlyos darabnak érezhetjük. Közvetlenül azért, mert a 750 grammos készülék valóban nehezebb, mint a 600 gramm környékére leszorított iPad 2 (nem is beszélve a 7 hüvelykes tabletekről, de ezek már másik kategóriát képeznek). Emellett pedig a Lenovo itt is követte a notebookok esetében is ismerős gyakorlatát, mely szerint a lekerekített, trendi, modern formák helyett elegáns, robosztus, "öltönyös" kinézettel különbözteti meg magát a konzumer játékszerektől, és ez a vaskosság "gondolatban" ad még valamennyit a tényleges tömeghez.

Ha azonban belenézünk a készülékbe, majd pedig elkezdjük komoly, mindennapi feladatokra használni, rá kell jönnünk: a plusz tizenöt dekánál jóval többet számít mindaz a plusz, amit belezsúfoltak a táblagépbe.


Fekete gyémánt A kétmagos Nvidia Tegra 2 processzor tényleg villámgyors: egy pillanatig sem érezni akadozást a képernyők váltásakor, vagy akár több, egymás felett futtatott alkalmazás használatakor. A 10,1 hüvelyk átlójú IPS kijelző 1280x800 képpontos felbontása tűéles, kontrasztos és kellően színgazdag képet ad, melyet ráadásul a használat közben elszenvedett karcolások sem csúfítanak el, a Gorilla Glass erős és ellenálló borításának köszönhetően.

A tesztre egy elegáns, fekete védőtokkal együtt kaptuk a ThinkPad Tabletet, amely némileg az első iPad hagyományos, könyvszerű megoldására emlékeztetett. A fekete, mappaszerűen kialakított tokban biztosan ül az eszköz, így az apróbb ütődések után sem kell infarktust kapnunk.

A tabletek között hardveres funkcióiban egyfajta királyt találtunk. Itt nincs spórolás a csatlakozásokkal és lehetőségekkel, mint egyes dizájnkészülékek esetében. Hagyományos és micro-USB, HDMI, teljes értékű SD csatlakozó sorakozik a fülhallgató-kimenet mellett, és bármennyire is trendi mostanában lehagyni a hardveres gombokat, itt négyet is találunk az előlapon.


Szoftveres kánaán A 3.1-es (Honeycomb) Android a ThinkPad Tablet esetében csak egy alapnak számít - több telefongyártóhoz hasonlóan a Lenovo is felturbózta az eredeti felhasználói felületet.

A kezdőképernyő közepére egy stílusos és könnyen testre szabható indítópanel került, amelyen négy legfontosabb alkalmazást vagy funkciót érhetünk el közvetlenül. A gyártó ráadásul végre kifejezetten használható megoldást épített a kezelőfelületre az egymás alatt futó alkalmazások gyors bezárására. Az androidos telefonokon és tableteken alapbók kifejezetten macerás az appok teljes bezárása, vígan futnak egymás alatt egészen addig, amíg a beállítások menü egyik zugában ki nem lőjük őket, vagy fel nem installálunk egy külső feladatkezelőt. A ThinkPad Tablet a legelső olyan androidos eszköz, ahol nem az első dolgunk volt az Advanced Task Killer levadászása a Marketről: az egy gombbal előhívható, kis előnézeti képekkel tarkított app-listában egyetlen ujjmozdulattal leállíthatjuk bármelyik programot.

Az előre telepített szoftverekből azonnal látható, hogy üzleti eszközről van szó. Teljes verziós Documents to Go segíti az Office dokumentumok megnyitását és szerkesztését, így akkor sem vagyunk bajban, ha útközben nem csak egy emailt, hanem annak Word, Excel vagy PowerPoint csatolmányát is szerkesztgetnünk kell. Az elkészült dokumentumokat aztán vezeték nélküli kapcsolattal felszerelt, vagy cloud kompatibilis nyomtatóra küldhetjük a PrinterShare segítségével.

A Mobility Managernek a felelőtlen munkatársaktl, elveszített eszközöktől tartó rendszergazdák látják igazán hasznát: a távmenedzsment megoldás segítségével egy elveszett készülék tartalmát távolról törölhetjük, megváltoztathatjuk a jelszót, de akár titkosíthatjuk is az eszközön tárolt összes tartalmat.

Ha pedig végképp olyan megoldást kell távolról használnunk, amelyhez egy tablet önmagában már kevés, a Citrix Receiver segítségével távolról jelentkezhetünk be akár egy virtuális Windowsba is, amelyen ugyan kissé döcögősen, de elindíthatjuk az irodai gépen megszokott szoftvereket.


Tabletet tolláról Tablethez társítva elsőként a HTC Flyernél találkoztunk aktív tollal. Egy üzleti eszközön még jobban megmagyarázható egy ilyen extra beviteli eszköz megléte, a vaskos készülékházba ráadásul már be is csúsztatható a toll, így kevésbé kell tartani annak elvesztésétől, mint a "külsőleg" megoldott Flyer esetében.

Amíg a HTC a toll egyfajta konzumer-változatát készítette el a színek és funkciók kavalkádjával, a Lenovo tabletjében ez a beviteli módszer egyértelműen a megbeszélések jegyzetelésére, szigorú üzleti funkciókra lett kihegyezve. A Notes Mobile alkalmazással összepárosítva egy kézírás-felismeréssel ellátott jegyzetelő megoldást kapunk, amely az alapötlet szintjén rendben is van - sajnos a megvalósítás még kissé döcög, főleg magyar tekintetben.

Kézírás módban az alkalmazás igyekszik kitalálni, milyen betűket írunk le, és ezeket menet közben alakítgatja át igazi, feldolgozható karakterekké. Amíg a nemzetközi ábécével próbálkoztunk, úgy 90 százalékos volt a felismerés minősége (persze közben úgy figyeltünk a betűk kerekítésére, mint utoljára alsós korunkban). Az ékezetekkel azonban nehezen birkózik meg az alkalmazás, az á és é még valamelyest átmegy a szűrőn (a' és e' formátumban), az í, ü, ö, ű és ő viszont már ismeretlenként produkál furcsábbnál furcsább eredményeket.

Ezt a szakaszt va'ltoztata's ne'lkul a tableten irom. Amint la'tszik, egyel0re nem ilyen modszerrel irja'k majd meg a k0vetkez0 Ha'boru e's be'ke't, de egy ta'rgyala's gyors jegyzetele'se're ege'sz haszna'lhato a modszer, ha ra'a'll a kezUnk.

A céglegényeket csak az alma érdekli?
Magyarországon turnéztak a Lenovo új eszközei
A Lenovo is beszáll a tabletbizniszbe

Mit ér a márkanév? Érdekes kérdés megjósolni, mekkora sikere lehet a ThinkPad Tabletnek. A tapasztalatok alapján a funkciókon és a teljesítményen semmi nem múlhat, egy gyors, megbízható, sokfunkciós eszközt ismertünk meg benne, amely még a kizárólag tartalomfogyasztásra való átlagos táblagépeken is túlmutat.

Eleve máshogy fogalmazta meg a Lenovo az "üzleti tablet" kategóriát, mint például a Cisco a Cius esetében. Az a tablet inkább "ultramobil vékony kliens és kommunikációs eszköz" cimkével került a piacra, a ThinkPad Tablet viszont az extra üzleti funkciók mellett egy teljes értékű, korlátozások nélkül bármire használható táblagép.

Az viszont tény, hogy a jelenlegi helyzet szerint a modellek elég drágák. A legalapabb felszereltségű változat (3G nélkül, 16 gigabájtos háttértárral) 130 ezer forint környékén vadászható le, ez még nagyjából a versenytársak árszintjén mozog. A legkomolyabb, 3G adapterrel, tollal, 64 gigabájt tárhellyel rendelkező verzió azonban már a 200 ezres szintet pedzegeti, nem is beszélve a kiegészítőként rendelhető billentyűzet külön áráról.

Aki tehát kizárólag a pénztárca sugallatára dönt, bizonyára habozni fog a ThinkPad Tablet beszerzésével kapcsolatban (főleg most, hogy az Amazon új táblagépének padlóig nyomott ára épp egy tabletes árháborút indított el). Az viszont tény, hogy notebookok esetében mindig is megvolt a ThinkPadekkel kapcsolatban az a vásárlóközönség, akik hajlamosak voltak többet fizetni a márkanévért, az eleganciáért és a megbízható üzleti funkciókért: ha ugyanez a réteg ráharap kedvenc márkájára tablet formájában is, a Lenovo itt is sikersztorit írhat.

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.