A tajpeji Computexen az elvárásoknak megfelelően a tablet volt a vezényszó, az iPad lehetséges riválisaival volt tele minden polc és vitrin. A bemutatott modellek közül szemezgettünk.
A Computexre időzítette tabletes bejelentéseit több gyártó is, tehát miután magukban megköszönték az Apple-nek, hogy az iPaddel életet lehelt a táblagépek piacába, egymás után jelentetik meg a riválisokat. Megindult a helyezkedés - Windows vagy Android, Intel vagy ARM?

Eeebírják (a)szusszal | Az ASUS természetesen Eee termékvonalához kapcsolta az új tabletjeit - egyből kettővel jelentkeznek ugyanis, egy nagyobb, Intel-alapú változattal, valamint egy kisebb, Tegra 2 chipes modellel. Ők tehát egyelőre nem helyezkedtek el egyértelműen egyik "csapat" térfelére sem, az iPad-ellenes oldal mindkét szegmensében képviseltetik magukat.

A 12 hüvelykes, erősebb kiépítésű változatot Intel Core 2 Duo CULV processzor hajtja, az operációs rendszere pedig Windows 7 Home Premium. Bár a tabletszakértők közül sokan bírálják az ilyen kiépítést túlzott energiaigénye miatt, ez az Ep121 névre keresztelt modell állítólag 10 óráig bírja egy feltöltéssel, átlagos használat mellett.

A 10 hüvelykes változat neve EP101TC, és bár NVIDIA Tegra 2 alapra épül, mégsem Android fut majd rajta, hanem nagy meglepetésre Windows Embedded Compact 7. Mindkét készülék 2011 legelején kerül forgalomba, a nagyobbikat 500 dollár körüli áron a legolcsóbb iPad kihívójának szánják, a kisebbik pedig még kedvezőbb, 400 dolláros árcimkét kap majd.

Nem esik messze az Almától? | Az MSI szintén netbookos sorozathoz igazítja (legalábbis névleg) az új tabletjeit, és szintén "két kapura játszik". Náluk mindkét modell 10 hüvelykes kijelzőt kap, a különbségek processzor és operációs rendszer terén jelentkeznek. Egyrészt Intel Atommal és Windows 7-tel szállított modellt mutattak be Wind Pad 100 néven, a Wind Pad 110-ben pedig Tegra 2 dolgozik, az MSI azonban erre a modellre már Androidot telepít.

Az LG is Microsoftra szavaz | Bár a legtöbb gyártó még csak "tisztes távolból" mutogatta tabletjeit, az LG táblagépéről sikerült némelyest részletesebb képet kapni. A 10,1 hüvelykes képernyővel szerelt UX10 alapja egy Intel Atom Z530, a Windows 7 Home Premium futását 1 gigabájt DDR2 RAM segíti. A készüléken találhatunk 1,3 megapixeles frontoldali webkamerát, SD kártyahelyet, és micro-HDMI kimenetet is. Akkumulátora 7200mAh kapacitású, Wi-Fi kapcsolata pedig 802.11b/g/n szabványú. Arról viszont ebben az esetben nincs hivatalos információ, mikortól kerül a boltokba a szépség, csupán sejteni lehet, hogy az LG is követi a többi gyártó jövő év eleji megjelenését.

Futottak még (és futnak majd) | Természetesen kisebb gyártók tucatjai próbálkoznak még tabletekkel, melyből jó néhány már a Computex vitrinjeibe is bekerült. A Viliv már az iPad-boom előtt is gyártott táblagépeket, ám még nem az Apple diktálta divat szerint. Új, X10 névre keresztelt modellje már szintén az iPad dizájnját követi. 1366x768 képpontos felbontású kijelzője mögött a vékony házban ARM-alapú processzor dolgozik, a készülékbe USB és SD portok, HDMI kimenet és webkamera mellett 3G / WiMax támogatás is bekerült.

Az AMtek egyszerre öt modellt is bejelentett. A processzorok között van Tegra 2, Intel Atom és Intel Core 2 Duo 743, a kijelzőméretek 10 és 12 hüvelyk között változnak. Az olcsóbb modelleken választható a Windows CE 6.0, az Android illetve Linux is, a nagyobbakban Windows 7 az alapértelmezett operációs rendszer.

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.