Az USA-ban tegnaptól lehetett kapni a Google új okostelefonját. A kártyafüggetlen Nexus 4-et már 299 dollárért meg lehetett venni, ami elég vonzó volt ahhoz, hogy néhány perc alatt elfogyjon az induló készlet.
Az LG-vel közösen jegyzett Nexus G gyakorlatilag a kisebbik koreai gyártó Optimus G sorozatának átfaragott verziója. A négymagos S4 processzorral, Adreno 320 grafikus vezérlővel ellátott, kártyafüggetlen készüléket tegnaptól lehetett megvásárolni a Google online boltjában. 



Keresik a kínálatot ■ Bár arról nem érkezett hivatalos információ, hogy hány darab eszközzel vágott neki a cég az amerikai premiernek, mindenesetre ami volt, az pillanatok alatt elfogyott. A Google Play látogatóinak már egyetlen óra után azzal kellett szembesülniük, hogy a 8 és 16 gigabájtos belső tárhellyel rendelkező változatokból egyaránt kifogyott a készlet és maximum várólistára lehet feliratkozni a reménybeli vásárlóknak. A Nexus 4 keresletét láthatóan nem vetette túlságosan vissza az a tény, hogy a készülék nem LTE-képes, azaz a felhasználóknak le kell mondaniuk a negyedik generációs internetelérés lehetőségéről.

A friss referenciatelefonnal egy időben bemutatott új, nagyobb méretű Google tablet, a Nexus 10 szintén tegnap startolt az USA-ban. A tízhüvelykes kijelzővel szerelt táblagépre vagy nem mutatkozott akkora kereslet, vagy bőségesebb volt az induló készlet, mindenesetre ebből egyelőre zavartalanul lehet rendelni az amerikai online boltból.

A kisebb, héthüvelykes képernyővel rendelkező Nexus 7 első változata idén nyáron indított forgalmazása hasonló eredményt hozott, mint most a Nexus 4. A kisméretű tablet szintén rövid idő alatt hiánycikk lett.

Globális hiány  Tegnap nem csak az USA-ban indult meg a forgalmazás, ám máshol is hasonló fejleményekről számoltak be. Az Egyesült Királyságban ugyancsak egy óra kellett ahhoz, hogy a Nexus 4 várólistára kerüljön. Ott a tabletes készletek is gyorsan fogytak: a Nexus 10 nagyobb, 32 gigabájtos változatát már nem is lehet azonnal megvenni, a kisebb, 16 gigásból viszont még maradt raktáron.

Az új Nexusok infóit nem tartja vissza a hurrikán
A vevők kipucolták a Nexus 7-raktárakat

Pszichopata chatbotoktól várnak megváltást a kétségbeesett tinédzserek

A generatív algoritmusok egy szakember tesztje alapján gyilkosságra, öngyilkosságra és egyéb szörnyűségekre bátorítják a problémáikkal hozzájuk forduló fiatalokat.
 
A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.