A tajvani okostelefon-gyártótól az elemzők és maga a vállalat is jó negyedéves eredményeket vártak, a valós számok azonban messze felülmúlták a jóslatokat.
Nyilvánosságra hozta második negyedéves eredményeit a HTC: a számok ismeretében úgy tűnik, jó lóra tettek azzal, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek át az Androidos telefonokra. Az elemzői elvárások 1,6 milliárd dolláros bevételekről szóltak, ám a "mutató" végül 1,88 milliárdnál állt meg. Bár önmagában ez is impresszív, az előző év hasonló időszakához viszonyított profit is jelentősen megnőtt: 33 százalékos plusszal, 268 millió dollár nyereséggel zárták az április elsejétől június utolsó napjáig tartó időszakot.

Andro-időket élünk | A kiemelkedően pozitív eredmények mellé természetesen megfelelően bizakodó kiejelentések és előretekintések is járnak: a HTC közleményeiben többek között az is szerepel, hogy segítségükkel az Android platform 2013-ig átveszi a vezetést a világszerte első helyen álló iPhone operációs rendszertől.

Persze több elemző is arra figyelmeztet, hogy a mostani időszak után semmiképpen nem lesz ilyen könnyű dolga a HTC-nek az erős ütem fenntartásában, hiszen mind a teljes okostelefon-piac, mind pedig ezen belül az Androidos készülékek köre jelentősen bővülni fog.

Most jön a neheze | A legnagyobb gyártók többségétől a második félévben várható jó néhány újdonság, és az Androidos készülékek köre is gyors ütemben bővül, tehát erősebb konkurenciaharcra és szélesebb Android-ellátottságra kell felkészülnie a tajvani gyártónak. Míg az idei sikerek hátterében sokat számított, hogy időben váltottak az egyre gyengülő fontosságú mobil Windowsról, az Androidos versenytársak bővülésével minden bizonnyal lassul majd a HTC pénzügyi vágtája is.

Befektetőket riogató zombi unikornisok garázdálkodnak a Szilícium-völgyben

Az unikornis-listákon szereplő cégek egy jelentős része már csak egymilliárd dolláros értékelés alatt tudott tőkét bevonni – már ha tudott.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.