Ma jelentették be hivatalosan a tavaly megjelent Galaxy S utódját, amely kisebb ráncfelvarrástól eltekintve megtartotta elődje kinézetét, ám belső tuningból kapott bőven.
Hirdetés
 

A csúcskategóriát jelentő Galaxy S II mellé a Samsung kiadja a tavalyi első generációs modell frissített változatát is, amely a mostani nagy testvérnél barátságosabb áron, ám a tavalyi modellnél erősebb funkciókkal érkezik. Kívülről még nem sok változás lesz észrevehető: az előlap kijelző körüli része világosabb tónusú az új Galaxy S-en, valamint a hátlap is különbözik, de minden más tekintetben (a kijelző vagy maga a készülék méretei) ugyanúgy néz ki, mint elődje. A külalak sokak tetszését nyerte el korábban, talán ezért is maradtak ennél a formánál, e tekintetben csak annyi változott, hogy a korábbi fekete és fehér színek mellett új színváltozatok is várhatók.

Belső tuning Az új eszközt nagyobb teljesítményű processzorral látták el. Elődjében még 1 GHz-es órajelű chip ketyegett, de a 2011-es változat 1,4 GHz-es processzort kapott. A tavalyi kiadású készülék a tesztfázisban az izmosabb alkalmazások futtatásakor még néha képes volt lelassulni vagy akadozni, ám az új processzorral várhatóan minden alkalmazás szépen, zökkenőmentesen fut majd. A gyorsabb hardvernek köszönhetően a készülék HSPA+ kompatibilis, így akár 14,4 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető azokon a hálózatokon, amelyek ezt támogatják.

Gingerbread és multitouch A készülék szoftveres motorját is korszerűsítették. Az új változatban már Gingerbread (Android 2.3) operációs rendszer található. A továbbfejlesztett felhasználói felület egyik fő fókusza, a multi-touch támogatásnak köszönhetően, a könnyebb szövegbevitel: lehetőség lesz például arra, hogy egyik ujjunkkal folyamatosan nyomva tartsuk a shift gombot, míg egy másik ujjunkkal a szöveget gépeljük. Az akkumulátor kapacitását is megnövelték 1500mAh-ről 1650mAh-re, ami talán már képes lesz biztosítani az egy napnál hosszabb használati időt.

Az új Samsung Galaxy S Plust már július hónapban szállítani kezdik: elsőként a szolgáltatókon keresztül lesz kapható, a kártyafüggetlen verzió pedig augusztusban lesz elérhető. A szolgáltatói árakról még nincs pontos információ, de a kártyafüggetlen verzióra körülbelül 100 ezer forintos árcédulára lehet számítani.

Másfél másodpercenként vesznek Galaxy S II-t
Droidlesen: Samsung Galaxy S teszt
A Samsung nem mond le a Badáról

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.