Nem mindig a csúcstechnológia az üzleti siker titka. Elemzői statisztika alapján úgy tűnik, hiába volt az év elején megrendezett kiállítások sztárja a Motorola okostelefonja és táblagépe, az eladási számaik kijózanítóak.
James Faucette, a Pacific Crest elemzője jelentősen árnyalta a Motorola legújabb mobil eszközei köré szőtt glóriát. A magas lóról beharangozott tabletet és az ötletes okostelefont a bemutatáskor még sokan szerették, ám a jelek szerint ezt jóval kevesebben mutatták ki azzal, hogy meg is vegyék az esztközöket.



Az Atrix meztelenül és felöltözve: az újítás nem hatott meg elég vevőt...

Nem jó, ha túl jó?
A januári CES-en debütáltak, majd pedig a Mobile World Congress legtöbbet emlegetett készülékeiként csillogtak a figyelem középpontjában: a Motorola Atrix okostelefon és a Xoom tablet tehát a várakozások alapján nagy üzleti sikernek is ígérkezett.

A 4 hüvelykes kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt Atrix saját erősségei mellett sokat dícsérték a különleges dokkolóját, amellyel gyakorlatilag egy teljes értékű netbookká lehet alakítani a készüléket. A Xoom pedig már beharangozó videójával a felsőbbrendűséget sugallta, lesajnálva az iPad-et, az androidos megoldásokat és a többi versenytársat.



Motorola Xoom: hiába jó?

Faucette azonban az eddigi értékesítési adatok alapján úgy látja, mindkét eszköz kiábrándítóan rosszul teljesít. Az elemző szerint a gyártó erősen rágyúrt arra, hogy kiugró minőséget és előremutató funkcionalitást kínáljon, azonban alaposan elszaladt az árakkal.

Ráadásul a versenytársak most épp pont ezen a téren keményítenek a játszmán, az Apple nyomott áron kínálja az első generációs iPad-eket most, hogy az iPad 2-t elődje árszintjén vezette be, de hasonlóan alacsony árakkal jelentkeznek más gyártók is. A HTC például (természetesen Amerikában) erőset törölt középkategóriás és előző generációs okostelefonjainak árcimkéjén, és a Samsung is újrafaragta a Galaxy Tab 10.1 árazását az iPad 2 startját követően.

A CES nem fogy ki a droidokból
Új év, új droidinvázió - a Motorola magas lóról támad
Droidok és táblák: Mobile World Congress beszámoló

Egy pillér kevés A számok láttán a Motorola idei bevételi előrejelzését is megkurtította az elemzőcég, a korábban számolt 13,7 milliárd dollár helyett már csak 12,2 milliárdot várnak az év végi összesítésre. A Pacific Crest mostani jóslatai szerint, ha a Motorola nem vált stratégiát hamarosan, könnyen egy lefelé vezető spirálban találhatja magát.

James Faucette szerint a legjobb visszatérési lehetőség az lenne, ha a Motorola a csúcskategória mellett az elérhető, közepes tudású és árszintű eszközök piacán is megjelenne okostelefonokkal és tabletekkel, így vevőkörét nem limitálná kizárólag a vastag pénztárcájú érdeklődőkre.

Eternus CS800: hatékony adatbiztonság deduplikációval (x)

Perre megy a TikTok az amerikai kormánnyal

A kínai hátterű közösségi platform a kiszorítására hozott törvényt alkotmányellenesnek ítéli, véleményét pedig egy bírósági beadvánnyal igyekszik nyomatékosítani.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.