Egyre konkrétabb információk, sőt képek szivárognak arról, hogy a szoftveróriás saját telefonnal lép piacra. A hírek szerint néhány hónapon belül piacon lehet a közösségi média használatában erős Microsoft-mobil.

A piacon egy ideje keringő pletykákat a Reuters cégen belüli informátorra hivatkozva most konkrétumokkal erősítette meg. Úgy tűnik, a Microsoft már késő tavasszal vagy nyáron piacra dob két, saját fejlesztésű okostelefont. Az értesülés szerint az USA legnagyobb szolgáltatója, a Verizon Wireless fogja forgalmazni a készülékeket. A Project Pink néven futó fejlesztéssel a MS elsősorban azokat a felhasználókat kívánja meghódítani, akik gyakran használják mobilról is a közösségi oldalakat.

A Microsoft a mobilpiacon eddig elsősorban operációs rendszerével volt jelen, de itt az utóbbi időben erős konkurenciára talált az Apple és a Google személyében. Az alapvetően szoftverfejlesztőként számon tartott vállalat ugyan már most is rendelkezik készülékkel, de a Sharp által gyártott Sidekick csak úgy került a portfolióba, hogy a Danger start-up vállalkozást felvásárolta a Microsoft.

Kémfotók és firmware | A Gizmodo oldalán, ahol szeptemberben már megjelentek a projektről fotók, közben folyamatosan látnak napvilágot a kiszivárogtatott információk és fotók. Egy reklámkép megerősíti, hogy első körben a Verizon lesz a forgalmazó.

 

A már működőképes készülékről készült felvételek és a szintén a Gizmodo birtokába jutott beépített szoftver alapján a Zune, a Facebook, a Twitter, a Yahoo és természetesen a Windows Live egyaránt kiemelt szerepet kap az okostelefonban. A találgatások rögtön megindultak a legfontosabb kérdést illetően: vajon milyen operációs rendszer fut majd a készülékeken? A képek tanúsága szerint ugyanis nem a Windows Phone 7-ről van szó, hacsak a vadonatúj mobil operációs rendszer nem rejtőzik egy megváltoztatott felhasználói felület mögött.

Úgy tűnik, az amerikai debütálás mellett már látszanak a nyomai annak, hogy európai és ázsiai piacokon is megjelenhet a két eszköz. Ennek pontos dátumáról és mikéntjéről természetesen még semmilyen információ nem áll rendelkezésre.

 

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.