Így garantáltan több fogy az új mobil Windows alapú készülékekből, mint az 500 darabot is alig elérő Kin-ből... A Microsoftnál ugyanis több mint 90 ezren dolgoznak.
Úgy tűnik, hogy a legelső hivatalos becsléseket megelőzően is biztosan állíthatjuk, a Windows Phone 7 startjakor máris lesz az új operációs rendszert futtató készülékeknek egy közel százezres felhasználói bázisa: a Microsoft ugyanis bejelentette szándékát, hogy összes dolgozójának ad egyet ingyen.

Elegáns húzás | A nagyvonalú ajánlatot az MGX (Microsoft Global Exchange) konferencián jelentette be a vállalat, amelynek jelenleg több mint 90 ezer alkalmazottja van. Erőteljes összeget áldoznak tehát Redmondban arra, hogy megteremtsenek egy elégedett, belső bázist az új mobil operációs rendszernek, de természetesen ez a lépés jelentős marketingértékkel is bír.

A Twitteren azonnal szaporodni kezdtek a Microsoft alkalmazottak csiripei, amelyek természetesen pozitív hangvételűek és izgatottak voltak. A vállalat mobilos üzletága emellett körbeküldött egy belső e-mailt is, amelyben megerősíti a tényt. Eszerint az akció minden régióban dolgozó alkalmazottat érint, legfeljebb egy kis késlekedésre lehet itt-ott számítani a helyi szolgáltatók termékbevezetési dátumait figyelembe véve.

A nemzetközi média egyelőre elismerően nyilatkozik a lépésről: van, aki úgy fogalmaz, a legjobb marketing-stratégia az, ha egy cég saját alkalmazottaiból csinál evangelistát, az adott termékkel kapcsolatos lelkes igehirdetőt.

Azt még nem tudni, pontosan milyen készüléket adnak majd a dolgozók tömegének, ám egy biztos: a Kin 500 darabos "eredményét" ezzel máris sikerül sokszorosan felülmúlni.

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.