Androidos okostelefonokra is letölthető a Skype mobil kliense, lehetővé téve az akár díjmentes hanghívásokat mobiladat- és Wi-Fi kapcsolatokon keresztül. A vállalat ezzel egy időben vezérigazgatói székébe csábította a Cisco alelnökét.
Hosszú várakozás után megjelent a Skype alkalmazása Google Android operációs rendszerét futtató okostelefonokra. A program itthonról is ingyenesen tölthető le az Android Marketből, bár néhány területen - például Kínában vagy Japánban - még nem elérhető. Ezzel a Skype a legelterjedtebb mobil platformokon, vagyis a Symbianon, az iOS-en és az Androidon egyaránt használhatóvá vált.

A Skype Mobile lehetővé teszi, hogy Skype-felhasználók androidos telefonokról is ingyenesen hívják egymást, bár az a szolgáltatókon múlik, hogy felszámolnak-e külön díjat ezért az adatforgalomért. Az alkalmazás letöltéséhez az Android 2.1-es vagy újabb verziójára van szükség. Sokan számoltak be a kliens váratlan hibájáról a Samsung Galaxy S készülékek esetében; a Skype-nál állítólag már dolgoznak a probléma megoldásán.

Vérfrissítés Néhány héttel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a Cisco a Skype felvásárlását fontolgatja, mivel még annak tőzsdei megjelenése előtt meg akarja szerezni a vállalatot. A felvásárlásra egyelőre nem került sor, a Skype viszont a Ciscótól igazolta új vezérigazgatóját. Tony Bates 15 év után hagyja ott az óriásvállalatot, ahonnan rangidős alelnökként távozik. A Skype élén valószínűleg a vállalati piacokon szerzett tapasztalataival jeleskedhet majd, hiszen a világszerte 560 millió felhasználóval rendelkező cégnek nem igazán sikerült értékelhető stratégiát kialakítania ezen a területen.

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.