A Nokia és a Windows Phone 7 összeborulása után megindultak a találgatások, mivel rukkolhat ki a finn vállalat a már így is telített okostelefon-piacon. Friss interjúk szerint az olcsó szegmens lehet a gyors menekülő útvonal.
Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója finn újságíróknak nyilatkozott a vállalat legfrissebb terveiről: szerinte túlzóak azok a hírek, mely szerint a Microsoft teljesen lekorlátozza a hardvergyártók mozgásterét, és az sem teljesen igaz, hogy a Nokia első windowsos készülékei csak az idei év legvégére várhatóak.

Nem csak csúcskategória Elop szerint több szegmens számára is terveznek Windows Phone 7 alapú készülékeket, a vezető egyik mondata így hangzott: "A Nokia egyes Windows-alapú telefonjai kifejezetten alacsony árszintet képviselnek majd".


Ezek szerint a Microsoft kissé eresztett a kifejezetten szorosra húzott gyeplőn, amelyekkel a készülékgyártókat tartotta kordában. A Windows
Phone 7 alapú telefonokkal kapcsolatban a legtöbb kritika arról szólt, hogy a készülékek között szine minimális a különbség, ezért az öt eddigi gyártó ellenére szinte olyan az összkép, mintha csupán egyfajta telefon lenne a piacon más, csak más és más logóval ellátva.

Ez ráadásul az árszintet is erősen befolyásolta: a Microsoft megszabta, milyen processzor, mennyi memória, mekkora és milyen érintőkijelző kerülhet a telefonokba, és ezért a beszerzési, gyártási költségek alapján egységesen magas árakat kellett a windowsos okostelefonok cimkéjére írni.

Árat le, támadás! A Nokiának mindenképpen meg kell próbálnia elkülönülnie a többi olyan gyártótól, akik Windows Phone 7-tel is (és a hangsúly itt az is szón van) szállítanak telefonokat. A finn gyártó, ha nem akar "a sok közül az egyik" lenni, olyan megoldásokkal kell előrukkolnia, amelyek eléggé egyedinek tűnnek.

Milliárdokért adta el magát a Nokia?
Windows Phone 7: sok kis frissítés érkezik
A legforróbb okostelefonos és tabletes témák [infografika]

Mivel a Microsofttal most a lehető legszorosabb kapcsolatot hozták létre, a Nokia készülékei lehetnek azok a Microsoft számára, mint amik a Google-nek a Nexus telefonok. A Windows a Nokiákon jelenhet meg először más formában, mint az eddigiek, itt lehet kísérletezni más hardveres összeállításokkal, és valóban meg lehet próbálkozni azzal is, mennyire lehet levinni egy telefon árát anélkül, hogy a viszonylag hardverigényes mobil windows használhatatlanul belassulna.

Ha sikerül a kísérlet, mindkét szereplő jól járhat: a Nokia a legszimpatikusabb windowsos telefongyártóvá válna, mivel emberközelibb, pénztárcabarát készülékekkel látná el az érdeklődőket, a Microsoft pedig megszabadulhatna attól a kritikától, mely szerint rendszere csak a "gazdagok telefonjain" fut. Stephen Elop szerint ráadásul nem kell év végéig várni, úgy fogalmazott, hogy "nagyon hamarosan" megjelennek az olcsó, windowsos Nokiák első képviselői.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.