A Nokia World 2010 esemény előtt egy héttel már kiszivárgott az információ, mely szerint a finn vállalat még ebben a hónapban belekezd új mobiljai, többek között a rég várt N8 okostelefon forgalmazásába.
Az új okostelefontól sokat vár a piac, és még többet a Nokia: az első Symbian^3 alapú készüléknek nem kevesebb a feladata, mint évek lemaradását behozni egy időközben betelt szegmensben. iPhone-ok és Android alapú készülékek között kell bizonyítania egyrészt az operációs rendszernek, másrészt pedig magának a készüléknek is.

Fel, támadunk! | Először egy finn nyomtatott napilapban jelent meg a Nokia egyik kommunikációs vezetőjének nyilatkozata: Tapani Kaskinen szerint az előrendelt készülékeket szeptember 30-án kezdik kiszállítani. Ehhez képest még korábbi startról érkeztek hírek bennfentes blogokból: a finn E's Phone Blog szerint az északi országban már 28-án is megkaphatják a készülékeket azok, akik közvetlenül a Nokiától rendelték meg, ottani ára pedig 499 euró (körülbelül 143 ezer forint) lesz.

A Nokia telefonokkal foglalkozó NokNok értesülései alapján az angol N8 rajongók járhatnak a legjobban, ők ugyanis már szeptember 23-ától hozzájuthatnak az új készülékhez. A hír érdekesen kapott nyilvánosságot, ugyanis a Nokia helyi irodája a jelzett naptól vásárolt AdWords kampányt, amelynek "mától kapható" szövegezése igen egyértelművé tette a kilövési dátumot.

Jön, lát... győz? | Az N8 mindenesetre mindent megtesz, hogy kedvére tegyen az okostelefonokra éhezőknek. 12 megapixeles, Carl Zeiss optikás kamerával, HD videók készítésével és megtekintésével, Dolby Digital Plus hangrendszerrel próbál multimédia központtá válni, ráadásul a telefonon tárolt tartalmakat az otthoni eszközökön, például HD-képes tévéken is lejátszhatjuk egy egyszerű adatkapcsolattal.

Emellett webtévés szolgáltatás segítségével a CNN, National Geographic vagy épp a Paramount nevével fémjelzett tartalmakhoz juthatunk, és persze a közösségi média sem maradhat ki: teljes Facebook és Twitter integráció, közvetlenül megosztható fotók, helyalapú szolgáltatások akár a főképernyőről... A telefon tehát sokat kínál, már csak az a kérdés, nem késett-e el ezzel.

Az N8 bemutató videója: a funkciók csábítóak, az időzítés viszont kiélezett...

Az elemzők mellett már a Nokia részvényesei is egyre türelmetlenebbül várják, mit villant a finn vállalat egy olyan piacon, amely időközben elszaladt fölöttük. A jó ideje öreges Symbian megújulására és egy valóban vonzó, slágertermék-jellegű Nokia okostelefonra gyakorlatilag a legelső iPhone megjelenése óta hiába vártak a felhasználók, így még a hagyományosan Nokia termékeket választók jó része is átpártolt az Apple készülékére vagy valamilyen androidos mobilt választott.

Alkalmazások terén is erősen hátramaradt a Symbian, a divatos iPhone- és Android-játékok, felhasználói megoldások mellett az új generációs Symbiant villámgyorsan kell telepöttyözni szoftverekkel. Erre szolgál a Qt fejlesztői környezet, amelyet már nyilvánossá is tett a Nokia, hogy minél hamarabb megfelelő alkalmazás-háttér épülhessen az új rendszer mögé.

Nem egyedül érkezik | Az N8 mellett más bejelentések is várhatóak a szeptember 14-én induló Nokia World 2010-en. Többek között egy másik Symbian^3 alapú készüléket, az Eseries E7-et is bemutatnak: a kicsúsztatható QWERTY billentyűzet és kapacitív érintőképernyő kombinációjával érkezik, és szintén lesz rajta HDMI csatlakozó a nagy felbontású videós anyagok külső készüléken történő lejátszásához. Az előzetes információk szerint az E7 valamivel olcsóbb lesz, mint az N8.

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.