A kanadai gyártó készülékei jó ideig az okostelefon-szegmens úttörőinek számítottak, de manapság már nem épp ez a helyzet. Egy felmérés szerint a felhasználók is így látják, és menekülnének a süllyedő hajóról.
Hirdetés
 
Nem jó mostanában RIM-nek lenni: egy friss felmérés szerint egyre több helyen gondolják úgy, hogy az üzleti okostelefonnak már nem a BlackBerryk a kváziszabványai, és más gyártók eszközeire váltanának.

Indul a népvándorlás Az Enterprise Management Associates (EMA) kutatásából kiderül, hogy a 10 ezer alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalatok BlackBerry felhasználóinak 30 százaléka jövőre valamilyen versenytárs készülékére vált. Ma még a nagyvállalatoknál dolgozók 52 százaléka használ BlackBerryket, ám jövőre a dominancia megszűnik, mindössze 36 százalékuk marad a régi platformnál.


A legfontosabb és leginkább átfogó ok a konzumerizáció: az alapvetően üzleti felhasználásra tervezett BlackBerryk mellé funkciókat, menedzselhetőséget és biztonsági lehetőségeket tekintve is felzárkóztak a versenytársak. Az alapvetően otthoni felhasználásra, "divateszközként" vásárolt iPhone-okat és androidos készülékeket egyre többen vinnék be a céghez is, a telefonok szoftverkörnyezete pedig szintén felnőtt a vállalati igényekhez.

A kényelem bosszúja Elemzők szerint a Research In Motion egész egyszerűen lemaradt: a versenytársak egyre gazdagabb funkcionalitását és a kézreálló felhasználói élményt tekintve nem léptek akkorát, ami az előny megtartásához elegendő lett volna. 2010 áprilisában ugyan megvásárolták a QNX-et, amelytől a készülékek felturbózását remélték, ám a kései döntés eddig csupán egy felemásan elkészült tabletet eredményezett a PlayBook személyében, valamint sok-sok ígéretet a következő generációs telefonokkal kapcsolatban.

Ugyan épp a napokban jelentették be az új BBX plafformot, amely "a BlackBerry és a QNX legjobb funkcióit gyúrja össze", ám az első erre épülő telefonok csak jövőre érkeznek. Az öregecskedő mostani rendszerrel kapcsolatban pedig egyre többen válnak türelmetlenné.

Videón esedezik bocsánatért a RIM vezére
Napok óta haldokolnak BlackBerry telefonok
A kutyának se kell a PlayBook tablet

Maga alatt vágja Mindemellett még mindig reménykeltőnek számított, hogy bár részesedés terén egyre csökkent a BlackBerryk aránya, a felhasználói bázis azért óvatosan tovább emelkedett. Mostanra azonban Amerikában már egyre divatosabb a BYOD (Bring Your Own Device, azaz "Hozd be [a munkahelyre] a saját eszközödet") gyakorlat, a munkatársak saját okostelefonjaikat használják munkára is - és ezek többsége bizony nem BlackBerry.

A kezdődő hanyatláson végképp sokat lendítenek a hibák: nemrégiben napokig leállt és akadozott a BlackBerryk működése szerte a világban, a RIM ráadásul csak napok alatt, botladozva volt képes helyreállítani a háttér-rendszert. Az incidens pont azt az elképzelést ásta alá, mely szerint a BlackBerry a legbiztonságosabb készülék, amelynek funkciói mindig, mindenhol elérhetőek.

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.