Egy cikk szerint a Microsoft már benyújtotta engedélyeztetésre az Office csomag iPad-re készült változatát, amely így heteken belül megérkezhet az App Store-ba. Mások szerint még egyáltalán nem ennyire előrehaladott a projekt - értelme mindenesetre volna.
A The Daily rövidke cikkében a legfontosabb elem talán a mellékelt fotó, amely a Microsoft Office állítólagos iPad-kezdőlapját mutatja. Az online magazin szerint lehetőségük nyílt pár percig próbálgatni az alkalmazás előnézeti változatát, amely a már meglévő, tabletre faragott OneNote apphoz hasonlít, ám dizájnja még inkább a Windows 8-hoz és annak Metro felületéhez közelít.

Meri vagy nem meri? A hírre többféleképpen reagáltak a nemzetközi szaksajtóban. Volt, aki egy az egyben továbbadta, lelkendezve a Microsoft bevállalós tervén, mellyel az "ellenség vonalai mögé" merészkedik. Mások szerint azonban a kép ellenére sincs valóságalapja az iPad-re készült Office-nak, a fotó mindössze egy koncepció-képernyőt ábrázol. A Microsoft szóvivője a New York Timesnak nyilatkozott szűkszavúan, melyben a The Daily hírét megalapozatlannak nevezte.


A tabletes Office persze önmagában nem kacsa, hiszen a redmondi vállalat nemrég jelentette be, hogy az ARM processzoros eszközökre tervezett új Windows (WOA) valamiféle "beépített Office" társaságában érkezik. Steven Sinofsky, a Windows és Live üzletágakért felelős Microsoft igazgató kijelentése szerint a WOA alapú Office nem valamilyen kicsontozott starter változat lesz, hanem teljes értékű csomag, amellyel a ma ismert Office legfontosabb funkciói érkeznek meg a tabletek világába.

Tapogatózás vagy kitörés? A szkeptikusabb híroldalakon leginkább találgatásokba bocsátkoznak az Office alternatív tabletes platformokra tervezett megjelenéséről. Igaz ugyan, hogy az év második felében érkező Windows 8 táblagépes változatán megjelenik majd az Office, ám egyelőre nem világos, mennyire tudja majd a Microsoft felkavarni a táblagépes piacot, ahol az iOS és az Android csatájába még olyan nagy nevek sem tudtak beleszólni, mint a HP vagy a RIM.

A Microsoft bevételének ellenben jelentős részét adja az Office eszközökből származó forgalom. A továbbgondolók szerint - ha nem is most, de akkor is hamarosan - a Microsoftnak meg kell fontolnia az alternatív tabletes platformok megtámadását is. A PC-k forgalma, többek között épp a tableteknek köszönhetően lassan visszaesik, ezért a jelenlegi bevételi szint megtartása érdekében az Office-nak is platformkövetővé kell(ene) válnia.

Ingyen Office érkezik a táblagépes Windowsba
Felhasználóknál az új Office csomag előzetese
Március elején mutatkozhat be az iPad 3

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.