4G/LTE-n okostelefonokkal közösségi oldalakat böngészünk és videózunk – ezek lesznek a menők a mobilpiacon, állítja az Ericsson legfrissebb jelentése.
A videózás uralja a következő évek mobil adatpiacát. Növekedése akár évi 60 százalék is lehet. Ennek hátterében az áll, hogy egyre több szolgáltató áll át a 4G-s technológiára, azon belül is főleg az LTE-re: öt év múlva a világ népességének már a hatvan százaléka hozzáférhet – olvasható az Ericsson Mobilitási jelentés című tanulmányában. A kutatók azt jósolják, hogy az LTE előfizetések száma 2018-ra elérheti a kétmilliárdot.



A mobil technológiák lefedettségének várható alakulása 2018-ig
(forrás, Ericsson Mobility Report 2013, a grafikon nagyítható)


Csúcsot dönt az adatforgalom Ennek függvényében nem meglepő, hogy a teljes adatforgalom 2018-ra várhatóan a 12-szeresére növekszik. Az előfizetők azonban nem feltétlenül mobil videózással töltik majd a legtöbb időt: annál is vonzóbbak ugyanis a közösségi oldalak, melyeken naponta átlagosan 85 percet töltenek a felhasználók.
 
A következő évek mobilpiaci fejleményeinek másik meghatározó tényezői az okostelefonok. Tavaly a globálisan értékesített mobilok 40 százaléka volt okostelefon, az idei első negyedévben viszont már közel a felét tették ki az összes értékesített készüléknek.

A kutatók szerint 2018-ban 4,5 milliárd okostelefon lesz használatban, ám nem csak a telefonokhoz kötődnek az előfuzetések: egyre többen kapcsolják be a mobil hálózatba más hordozható készüléküket is, laptopkójukat és/vagy táblagépüket. Ez utóbbiak száma a jelenlegi 300 millióról 850 millióra növekedhet.

A jelenleg még meghatározó hagyományos (buta) mobilok száma fokozatosan csökken, 2018-ban már csak 4 milliárd ilyen eszközzel rendelkező ügyfél lesz a világon.

A népesség 90 százaléka mobilos
A globális mobilpenetráció már 2013 első negyedévében elérte a 90 százalékot.Ez nagyjából 6,4 milliárd előfizetést jelent. A tényleges mobilhasználók száma ennél kevesebb, mintegy 4,5 milliárd. Az eltérés oka az, hogy egyre többen rendelkeznek két vagy több előfizetéssel. Az Ericsson előrejelzése szerint az előfizetések száma 2018-ra meghaladhatja a 9 milliárdot.

A mobilnetes ügyfelek gyarapodása még látványosabb lesz: öt év múlva 7 milliárdan lesznek. Jelenleg a világon 1,7 milliárd mobnilnetes ügyfele van a szolgáltatóknak.

Ami az ügyfelek gyarapodásának a földrajzi megoszlását illeti, nem meglepő, hogy ebben Kína és általában a harmadik világ országai vezetnek. Kína adja a növekedés közel negyedét, ami önmagában 30 millió új előfizetést jelent. Régiónkban ugyan ennél jóval szerényebb a bővülés, mintegy 10 százalékos, de a mobilpenetrációban, ami eléri a 132 százalékot, lekörözik Amerikát, és Nyugat-Európát.



A különböző technológiákra előfizetők számának alalkulása 2018-ig
(forrás, Ericsson Mobility Report 2013, a grafikon nagyítható)

Számít mennyire jó a hálózat
A regionális különbségek a készülékeket illetően is meghatározóak lesznek. A fejlett országokban az előfizetők szinte kizárólag az okostelefonokat vásárolják majd, míg azok aránya Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában nem éri el az 50 százalékot.

A Mobilitási jelentés készítői ezúttal górcső alá veszik a hálózati teljesítmény és a fogyasztói hűség közötti kapcsolatot is. Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy a hálózati teljesítmény ma egyre nagyobb jelentőséget kap a mobilszolgáltatók iránti fogyasztói hűségben, és csak ezt követi a díjcsomagok ár-érték aránya.

Mobil eszközről este netezik a magyar
Milliárdos szinteket ostromol a mobil szegmens

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.