Villámgyors sikertörténet a mindössze négy hónapos fejlesztőcég számára: a Google megvásárolta őket és fotó alapján kereső technológiájukat.

A Plink nevű startup cég Mark Cummins és James Philbin ötletére épült: a két egyetemista olyan technológiát fejlesztett ki, amely művészeti alkotásokról derít ki mindent anélkül, hogy szövegesen kellene rájuk keresni.

Click & Go | A PlinkArt névre keresztelt megoldást Androidos alkalmazás formájában tették közzé. Használata igen egyszerű: csupán le kell fotóznunk mobiltelefonunkkal egy festményt vagy fényképet, a kereső máris elemzi annak tartalmát, és elküldi nekünk a felismert alkotással kapcsolatos infókat. Kis túlzással idegenvezető nélkül járhatjuk végig a múzeumokat, vagy kommentár nélküli művészeti albumok képeiről tájékozódhatunk, csak fotózunk egyet és máris jönnek a képpel kapcsolatos találatok.

A PlinkArt promotálására a két fejlesztő mindössze négy hónapja alapított hivatalosan céget, és máris az a vidám közlemény fogadja a Plink honlap látogatóit, hogy a vállalat a Google tulajdonába került. Az alapítók megnyugtattak mindenkit, hogy alkalmazásuk továbbra is letölthető marad, ám továbbfejleszteni már nem fogják, mivel csatlakoznak egy meglévő Google csapathoz.

Az említett team a Google Goggles finomításán és bővítésén dolgozik - ez a szolgáltatás szintén mobilos képkereséssel foglalkozik, ám ez inkább a tereptárgyak képi felismerése felől indult, és a mostanihoz hasonló technológiák bevonásával alakul lassan egy mindenre kiterjedő képfelismerő megoldássá.
 

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.