A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közlemény tanúsága szerint az econet.hu Nyrt. és a százszázalékos tulajdonában lévő EST Media Group Kft. közösen alapították meg a Phonon Zrt.-t (95-5 százalékos arányban). A leányvállalat alapítása a közeljövőben várható 450 megahertzes mobilszolgáltatói tenderen való indulás miatt volt szükséges. A cég vezérigazgatója Neuman Péter lesz, aki korábban aktív résztvevője volt a negyedik mobilszolgáltatói pályázatnak.
Közös platform | Az econet.hu úgy tervezi, hogy a Phonon egyfajta közös platformként működik majd, amelyben a pályázat elnyerése érdekében együttműködő szakmai és pénzügyi befektetők is tulajdont szerezhetnek.
Így az econet.hu csoport a pályázaton való elindulás esetén már csak kisebbségi részvényes lesz, mivel nem áll szándékában a mobilszolgáltatói piacra lépés pénzügyi kockázatait felvállalni. Ez kifejezetten a pénzügyi és szakmai befektetők feladata lesz.
Megint nekifutnak | A hét elején Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese megerősítette, hogy frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s ez akár egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.
A frekvenciák közül először valószínűleg a 450 megahertzest hirdetik meg. Bár korábban már volt egy sikertelen pályáztatás, ma újra érdeklődés mutatkozik a frekvencia iránt. A frekvencia mobil internetes szolgáltatásra is kiválóan alkalmas, igaz, jellemzően az egyszerre csak kis adatmennyiségű, de folyamatos nagy volumenű adatátvitelt igénylő alkalmazások terén terjedt el, például, a biztonsági távfelügyelet, a távoli mérőóra leolvasás és a diszpécser központok kezelése terén.
A 450 megahertz nagy előnye, hogy itt az adatátvitelhez kevesebb adótorony kiépítésére van szükség, mint a magasabb frekvenciánál, így a beruházás és a működtetés is olcsóbb. Mátrai Gábor részben ezért elképzelhetőnek tarja azt is, hogy új szereplő vásárolja meg a 450-es koncessziót.







