A HP Pavilion 14 a versenytársakhoz képest nagyobb kijelzővel rendelkezik, de jóval drágább is náluk.
Már jó ideje keringtek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a HP is követi a Samsung, az Acer, valamint a Lenovo példáját, és piacra dobja a Google Chrome operációs rendszerével ellátott gépét. Végre hivatalossá is vált a termék, ami más akar lenni, mint a többiek. A Chromebook egy olyan notebook koncepció, amely elsősorban a felhőben folyó adattárolásra támaszkodik, ennek megfelelően az offline lehetőségei korlátozottak, viszont gyors, mivel elsősorban netezésre és munkára szánják.

A HP ezúttal nagyban gondolkodik  A HP annyiban ment szembe az eddigi trendekkel, hogy az előszeretettel alkalmazott 11-12 hüvelykes kijelzőméret helyett egy 14 hüvelykes gépet alkotott meg. A HP Pavilion 14 Chromebook megjelenítője 1366×768 képpont felbontású, a méretnövekedéssel pedig értelemszerűen együtt jár az is, hogy a tömege, illetve a billentyűzete is nagyobb. A HP mérnökei csatlakozók terén is bővítették a kínálatot, mert akad itt 3 darab USB 2.0-s port, illetve egy SD-kártya olvasó is, amellyel valamennyire segíteni lehet az SSD szűkös, 16 GB-os kapacitásán. 

Nagy képernyő, magas ár  A gép további jellemzői bizonyítják, hogy itt elsősorban dokumentumok kezelésére, böngészésre, illetve a Google webes alkalmazásainak futtatására van lehetőség – az 1.1 GHz-es Intel Celeron processzor, és a 2 GB RAM mást nem is nagyon engedne meg. Az eddigi tulajdonságok (a kijelzőmérettől eltekintve) nagyjából azt a szintet hozzák, mint a többi gyártónál, az akkumulátor viszont gyenge pontja lehet a konstrukciónak.

Nem tűnik el a Chromebook, sőt!
Még kapaszkodnak a Chromebook PC-k
Felvásárlási ajánlatokkal kóstolgatják a HP-t

A HP állítása szerint a cserélhető energiaforrás 4 óra 15 perces használati időt biztosít, ami a Chromebook mezőnyben is kevésnek számít. A 14 colos kijelző persze azt gond nélkül lehetővé teszi, hogy a Pavilion 14-et a világ első, teljes méretű (és 1,8 kg-os) Chromebookjának lehessen titulálni, kérdés, hogy az igen magas, 330 dolláros áron (kb. 71 ezer forint) ki akarja majd kihasználni a 14 colos kijelző adta kényelmet.

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.