A Google gyorsan növekszik, az Apple pedig stabilan őrzi vezető pozícióját a tabletpiacon. A RIM nagy lármával beharangozott PlayBook táblagépét viszont még a nem létező ellenfél is elveri.
Hirdetés
 
A legutóbbi negyedévben már több mint 15 millió táblagépet értékesítettek világszerte. A Google operációs rendszre mögé több nagy gyártó is odaállt, így nem csoda, hogy az Android egy év alatt a semmiből szerzett 30 százalékos piaci részesedést. Az Apple ugyancsak elégedett lehet, hiszen a versenytársak megjelenését követően is a piac több mint 60 százalékát uralja.

A Research In Motion ezzel szemben csak annyit mutathat fel, hogy saját termékei, a QNX szoftverrel felszerelt PlayBook tabletek még a Windows alapú táblagépeknél is gyengébben fogytak. A dolog érdekessége, hogy a Microsoft a mai napig adós a kifejezetten tabletekre tervezett Windows-változat kiadásával, így a RIM annál kevésbé lehet büszke a PlayBook és saját rendszerének negyedik helyére.

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.