Jócskán meglódultak a Google mobil alkalmazásáruházának bevételei 2012-ben, bár így is messze elmaradnak az iOS App Store eredményeitől. A legtöbbet a japánok költik az androidos appokra.
A mobil alkalmazásokra specializálódott App Annie piackutató novemberi jelentése szerint a Google Play értékesítési bevétele 311 százalékkal emelkedett a januártól októberig tartó időszakban. A rivális App Store 12,9 százalékos növekedést követően még mindig négyszer annyit kaszál, alacsonyabb bázisról indulva pedig a látványos eredményeket is könnyebb szállítani, ennek ellenére figyelemre méltó, hogy a Google mutatója egyre meredekebb ível felfelé, míg az Apple bevételei nyár óta stagnálnak, sőt a legutóbbi hónapban éppenséggel csökkentek.

Ázsiai célpontok  A letöltések számát tekintve a Google Play már az IOS App Store sarkában liheg, köszönhetően a gomba módra szaporodó ingyenes alkalmazásoknak. Az is októberben fordult elő legelőször, hogy az androidos alkalmazásáruházban már nem az amerikai, hanem jelen esetben a japán felhasználók költötték a legtöbbet, tízszer annyit, mint az év elején. Az iOS esetében a kínaiak vannak feljövőben, ami azért is fontos, mert az Apple múlt pénteken jelentette be, hogy az iPhone 5, az iPad mini és a legújabb iPad két hét múlva megérkezik Kínába.

Flinc: telekocsi a telefonon
Több mint ötvenezer androidos kártevőtől félhetünk

Nem meglepő, hogy mindkét ökoszisztémát a játékok dominálták, érdekes azonban, hogy az elérhetővé tett appok száma nem igazán van összefüggésben a kiadók pénztermelő képességével. A finn Supercell például a maga két darab alkalmazásával is az iOS bevételi rangsorának második helyén áll, míg a listavezető Electronic Artsnak 962 játékra van szüksége ahhoz, hogy a teljes mezőnyt maga mögé utasítsa. Az App Annie 150 ezer termékre épülő statisztikája grafikusan ábrázolva a következőképpen fest:

 

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.