A nyár végén is a T-Mobile trónolt az aktív mobilinternet-előfizetések közel felén, míg a folyamatosan erősödő Telenor nagyjából ugyanilyen arányban uralta az adatforgalmat.
Hirdetés
 
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentése szerint a augusztus végén több mint 2 millió 761 ezer mobilinternet-előfizetés volt Magyarországon, az aktív – vagyis a szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma 73 ezres bővüléssel 2 millió 95 ezerre nőtt. A forgalmazott adatmennyiség is jelentősen emelkedett, 184 ezer gigabájtos havi változással elérte a 2,28 millió gigabájtot.

Az aktív előfizetések alapján a Telenor és a Vodafone részesedése növekedett, míg a piacvezető T-Mobile-é enyhe csökkenést követően így is 47,37 százalékon áll. Az adatforgalom alapján viszont magasan a Telenor vezet, mivel a teljes, 2 millió 285 ezer gigabájtos mennyiségből az egy hónappal korábbi 43 százalékot követően augusztusban már 45,93 százalékkal vette ki a részét.





A gyorsjelentés szerint az aktív ügyfelekre jutó átlagos forgalom már 1,09 gigabájtra nőtt, ám az előfizetők számát is figyelembe véve jól látszik, hogy a telenorosok dupla annyit interneteznek, mint a T-Mobile vagy a Vodafone előfizetői. A Telenor tavaly augusztus óta hatalmas növekedést produkált ezen a területen, és januártól összességében is átvette a vezetést a T-Mobile-tól.

Az utóbbi időszak vesztese a Vodafone, amely egyedül az összes előfizetés tekintetében közelíti meg a Telenort, ahol kevesebb mint 2 százalékpontos lemaradásban van. A forgalmat bonyolító előfizetéseket tekintve 7 százalékpont fölötti a hátránya, az forgalom arányában pedig már többszörös a különbség a Telenor javára.

Magyarország negyede mobilneten lóg
Bírósági döntés miatt nem indulhat az állami mobilszolgáltató
Megvan az első milliomos mobilnet-szolgáltató

Az NMHH jelentése a három mobil operátor együttes adatszolgáltatásán alapul, amelynek legfontosabb megállapításai – a lefedettségi statisztikák kivételével – itt olvashatók.

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.