Az új 7 colos Nexus még erősebb, még vékonyabb lesz és valószínűleg ismét az Asus gyártja.
Hirdetés
 
A Google nem fogja vissza magát, ha már lendületben van: a Reuters két, egymástól független forrásból is úgy tudja, hogy júliusban érkezhet a nagy sikereket elért Nexus 7 táblagép új kiadása. Az Asus által gyártott Nexus 7 alacsony árával és ehhez képest meglepően minőségi és erős hardverével komoly konkurenciát jelentett az Amazon Kindle sorozatának, vagy az iPad mini számára.

Erősebb, jobb, de ugyanakkora  A magukat megnevezni nem kívánó források szerint az új Google táblagép kijelzője még nagyobb felbontással és vékonyabb kávával fog rendelkezni, processzor terén pedig vált, mivel az eddig használt Nvidia Tegra 3 helyett Qualcomm chipset kerül bele a továbbra is 7 colos táblagépbe. A források szerint a következő kiadást is az Asus fogja szállítani, és hasonlóan alacsony áron kerül piacra, ahogy az első modell.

Nexus 7: nagy siker volt, még nagyobb lehet

Az árképzésről azonban már eltérő értesülések láttak napvilágot: az egyik szerint az új Nexus ismét 199 dolláros kezdőáron kerül a piacra, míg az elődmodell árát lecsökkentik 149 dollárra. A másik verzió szerint még agresszívebb, 149 dolláros árral indulna azt új Nexus tablet, a korábbi verziót pedig egyszerűen kivonnák a piacról. Az árral kapcsolatban a megjelenésig még biztosan sok találgatás jelenik meg, mivel az Apple szintén termékfrissítéssel fog jelentkezni az év során. 

Dupláznának  A Google és az Asus egyébként igen optimista az új Nexus táblagép kapcsán, mivel az információk szerint 6-8 millió eladott darabbal számolnak, ami nagyjából a duplája a tavaly értékesített Nexus 7-nek. Mivel a Google nem ad ki közleményt az eladott hardverek számáról, így csak becslésekre lehet támaszkodni: az Enders Analysis elemző cég szerint 2012-ben 4,6 millió Nexus 7 talált gazdára világszerte. Az esetleges bejelentésre nem kell sokat várni, mert a Google éves fejlesztői rendezvénye május 15-én indul és a hagyományok szerint itt mutatnak be minden, az adott évre vonatkozó újdonságot.

A vevők kipucolták a Nexus 7 raktárakat 
Nexus 7: nem rossz irány a vékony profit
Google Nexus 4 teszt: a csillogó negyedik

A Digitális Szuverenitás elmélete és gyakorlati kudarca

Az Európai Unió Digitális Szuverenitásának strukturális ellentmondásai és technológiai függőségei a 2025-2026-os geopolitikai térben. Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő véleménye.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.