Az okostelefonok és PC-k használatát teheti még kényelmesebbé és praktikusabbá a Fujitsu Laboratories új fejlesztése. A környezeti tényezőket figyelve automatikusan töltődnek le azok az alkalmazások, amiket épp használnunk kell.
A tervezett új platformtechnológia PC-k, okostelefonok és táblagépek felhasználóit egyaránt érinti, segítségével a készülék külön beavatkozás nélkül, automatikusan letölti, futtatja, majd törli az adott helyen és időben szükséges alkalmazásokat és adatokat.

Az elképzelés szerint például úgy indulhatunk el egy tárgyalásra, hogy a különféle szenzorok és fellelhető adatok alapján a telefonunk vagy notebookunk beazonosítja, hová tartunk, és eszerint cselekszik. A példában a pontos idő, valamint a GPS adataiból látja, mikor indulunk el és milyen irányban, ezt összeveti a naptárunk bejegyzésével, amely egy üzleti megbeszélést jelez az adott időpont és helyszín közelében.


Ekkor automatikusan letöltődnek az előre beállított alkalmazások, például a prezentációnk levetítéséhez szükséges szoftver. Amennyiben ezt nem szeretnénk folyamatosan a gépen tartani, a tárgyalás végeztével - a szenzorok és egyéb változók tájékoztatása alapján - a rendszer automatikusan törli is a nem használt elemeket.

Jókor, jó helyen A Fujitsu elképzelése a "cipőt a cipőboltból" elv modern megfordítása. A munkahelyen üzleti alkalmazásokat használunk, az iskolában oktatásra szabott szoftvereket, otthon pedig játékokat - és ezeket nem feltétlenül kell egyszerre a gépünkön vagy telefonunkon tárolni. A tárhely felszabadítása mellett az adatszivárgást is meggátolja, ha egy adott helyhez köthető feladatok elvégzése után az alkalmazások és adatok törlődnek a könnyen elveszíthető eszközökről.

Az új technológia három fokozatban lép működésbe: elsőként a fenti módszerekkel azonosítja a felhasználó igényeit, majd a felhőben tárolt, előre meghatározott szoftverek és adatok közül automatikusan a gépre másolja a szükségeseket. Végül ezeket telepíti, beállítja és futtatja - eddig a pontig a felhasználónak gyakorlatilag semmit nem kell tennie.

Vas és hálózat Okostelefonok esetén dedikált szoftver kezeli az alkalmazások és adatok átvitelét, míg PC-knél saját fejlesztésű chip éleszti a PC-t akár alvó üzemmódból is a kommunikáció lebonyolításához. A módszer segítségével az alkalmazások más eszközökre, sőt akár eltérő eszköztípusok (például okostelefonok és PC-k) között is továbbíthatók. A napjainkban is folyamatosan terjedő NFC technológia segítségével az alkalmazások és adatok a közelben lévő gépekre és telefonokra is átküldhetők vezeték nélküli, közvetlen kapcsolaton keresztül.

A Fujitsu közleménye a technológia igénybe vételének feltételeiről (támogatott készülékekről, rendszerekről, valamint az árazásról) még nem tájékoztat, ám annyit elárul, hogy a 2012-es évben válik elérhetővé.

Okostelefon: a cégnél is biztonságban
Már globális a Fujitsu felhője
Térkép nélkül: üzleti út okostelefonnal

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.