Az alkalmazottak nyomására teret hódítanak a vállalati okostelefonok. A tiltás hasztalan, a cégvezetőknek érdemes inkább kézbe venni az irányítást.

Bárki lemérheti már most is a vállalati mobilhasználat gyökeres átalakulását, ha egy vállalati megbeszélésen körbenéz az asztalon, vagy jobban megvizsgálja, hogy milyen készülékeket nyomkodnak sorstársai egy-egy szakmai konferencián. Amíg még akár 2-3 évvel ezelőtt is a legtarkább mobilválasztékkal találkozhattunk, most a fontosabb pozíciókban lévő menedzserek zsebében nagy valószínűséggel BlackBerry csipog – percenként akár többször is – a beérkező e-maileket jelezve. Az új technológiák iránt fogékony geekek már az androidos telefonokon csipognak, míg a divatkövetők többsége az iPhone-ra töltögeti serényen az újabb alkalmazásokat.

A gyorsan népszerűvé váló, új okostelefon-modellek beszivárognak a vállalati környezetbe. A munkáltatók többnyire túlléptek már az elutasítás fázisán, és egyre több okostelefon kerül be hivatalosan is a belső céges IT rendszerekbe. Az Egyesült Államokban pedig sok esetben már nem is központilag adják a mobiltelefont, hanem mindenki szabadon eldöntheti, hogy a cégtől kapott pénzből milyen készüléket vesz.

Illusztráció: Dániel András

Magyar bázis Az elmúlt években itthon is gyorsan bővült az okostelefonok használata: az IDC az idén először méri Magyarországon e szegmens forgalmi adatait, és a cég becslése szerint 2010-ben az itthon eladott 2,5 millió mobiltelefonból nagyjából 400 ezer már intelligens készülék lesz. Fauszt Gábor, a piackutató cég elemzője úgy véli: az okostelefonok hazai installált bázisa megközelítheti az 1 milliót, ahol a cégek mobilflottát tartanak fenn, ott mindmáig a Symbian operációs rendszerű Nokia készülékek, míg a vezetői szinten a BlackBerryk dominálnak.

Az új készülékek azonban gyakran nem működnek tökéletesen együtt a belső hálózatokkal, protokollokkal vagy éppen a szoftverekkel. Ezért szükség van valamilyen központi megoldásra, kifejezetten a mobil eszközök kezelésére: olyan felügyeletre, amely a hardverek és mobil operációs rendszerek lehető legszélesebb körét támogatja. Az amerikai Forrester piacelemző cég által megkérdezett nemzetközi vállalatok felénél már működik is valamilyen központi menedzsment a mobil eszközökre. A legmegbízhatóbb megoldásnak a felügyeleti oldalon továbbra is a BlackBerry készülékeket és az azokat kezelő BlackBerry Enterprise Servert tartják, a csaknem 500-féle beállítási lehetőséggel és szabályzattal.

A kutatás szerint azon vállalatok között, amelyek már központilag kezelik a mobilokat, 10-ből 7 a Research In Motion (RIM) megoldásait részesíti előnyben. Persze több vállalat esetében nem kizárólagos a BlackBerryk uralma: a cégek 41 százaléka rendelkezik olyan menedzsment-rendszerrel, amely támogat Windows Mobile alapú eszközöket, és 21 százalék képes az iPhone-ok kezelésére (a többi támogatott rendszerről lásd a grafikont). A felmérés szerint a közeljövőben a BlackBerry, az Apple iOS és a Google Android lesz a céges szinten elfogadott operációs rendszerek közül a három legfontosabb.

Növekszik azon vállalatok aránya is, amelyek engedik a dolgozók saját mobiltelefonjainak használatát céges környezetben: idén nyár végén a vizsgált cégek 56 százaléka volt engedékeny e téren. Így viszont még azok a cégek is a menedzsment-rendszerük változtatására, vagy bővítésére kényszerülnek, amelyek a BlackBerryket már központilag kezelik. Érkeznek az iPhone-ok és az androidos kütyük, amelyekkel a munkatársak a céges Wi-Fi hálózatra csatlakoznak, e-maileznek a vállalat Exchange szerverén keresztül. Ezzel és hasonlókkal veszélyeztethetik a biztonságot vagy a rendszer stabilitását. A sokféle eszközhöz különleges mobil-menedzsment megoldás szükséges, amely nem csupán egy gyártó vagy egyfajta operációs rendszer kezelésére képes.

Kiforratlan Android Egyelőre még kevés olyan hazai nagyvállalat van, amely központilag szerzi be a mobiltelefonokat, átfogó okostelefon-stratégia azonban még ott sincs, ahol centralizált telefonvásárlásokat végeznek. Az IDC elemzője szerint azoknak az okostelefon-platformoknak lehet itthon is sikere a vállalatoknál, amelyeknél lehetőség van a központi felügyeletre és alkalmazástelepítésre. A Symbian, a BlackBerry és az iPhone platformokra is kínál ilyen megoldást a gyártó, de a Windows Phone 7-re is hamarosan elérhető lesz. Fauszt Gábor egyedül a Google Android-rendszerét nem tartja még elég kiforrottnak e téren: a sokféle hardver és a központi alkalmazástelepítés hiánya itthon is eltántorítja a cégeket attól, hogy ilyen készülékekbe invesztáljanak.

Bár az üzleti szoftvergyártók már a legkülönbözőbb felhasználási területeken fejlesztik gőzerővel mobilalkalmazásaikat, a Forrester szerint a következő években is az e-mailezés, a naptár és a kapcsolatok kezelése lesz az okostelefonok legnépszerűbb céges funkciója. Ezen kívül jelenleg a vészhelyzetekre figyelmeztető, az értékesítést, illetve az ügyféllel való kapcsolattartást támogató, továbbá a területi munkatársakat segítő alkalmazások a legelterjedtebbek. Utóbbira egyre gyakrabban láthatunk példát: sok helyen már itthon is ilyen okoskészülékeken pötyögik be akár a gázóra-állást is.

(A cikk a Figyelő 2010/43. számában jelent meg.)

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.