A Samsung egy érdekes "köztes mobileszközt" mutatott be a berlini IFA kiállításon. A Note 5,3 hüvelykes kijelzője két kategória közé lövi be a készüléket.
A Galaxy termékcsalád több új tagját is bemutatta a Samsung, többek között a Super AMOLED kijelzős Galaxy Tab 7.7-et valamint a Galaxy S II és a Galaxy Tab 8.9 4G-s változatait. A legnagyobb érdeklődés mégis egy hibrid terméknek szólt.

Hatalmas zsebekre vágyva A Note amolyan "minek nevezzelek" kategóriában indul, hiszen 5,3 hüvelykes képátlójú, 1280x800 képpontos felbontású kijelzője miatt még a négyhüvelykes okostelefonoknál is nagyobb, a 7 hüvelyknél induló tabletekhez képest viszont kicsi.


A készülékben a gyártó saját kétmagos, 1,4 gigahertzes processzora dolgozik, hátulján egy dupla 8 megapixeles kamerát, előlapján egy 2 megapixeles kisebb változatot találunk. Az akkumulátor is jóval nagyobb, mint amit egy átlag mobiltelefonban megszokhattunk, a cserélhető 2500 mAh egységre szükség is lehet az erős hardver és a nagy kijelző miatt.

A gigatelefon érdekessége az a kis toll, amelynek segítségével rajzolhatunk vagy jegyzetelhetünk a képernyőre, és ezzel készíthetünk a kijelző tartalmáról pillanatképet is. Ilyen megoldást nemrég a HTC Flyer nevű tabletjében láthattunk. Igaz, a Note-ban már sikerült elérni, hogy a tollat a készülék belsejében tároljuk. A gyártó hamarosan egy SDK-t (fejlesztői készletet) is megjelentet, amelynek segítségével könnyebb lesz speciális alkalmazásokat készíteni a tollal elérhető funkciókhoz.


Nem félünk a farkastól Az Apple-lel jelenleg is folyó szabványügyi pereskedés, valamint a tabletek és okostelefonok többszöri betiltási kísérlete ellenére a Samsung ontja magából az okostelefonokat és tableteket. A tavaly bejelentett első generációs Galaxy Tab-nek idén csak 10 hüvelykes utódjai jelentek meg, most jött el az idő a kisebb kijelzőjű szegmensben is a cserére. A Galaxy Tab 7.7 nevéből következtethetően 7,7 hüvelykes érintőkijelzőt kapott, amely a Note-hoz vagy a Galaxy S II telefonhoz hasonlóan Super AMOLED panelre épül, így extra-erős kontrasztot és színmélységet biztosít.


Az Androidos kínálat mellett a saját fejlesztésű Bada 2.0 operációs rendszerre épülő telefonok is bemutatkoztak a Samsung starndján, köztük a szintén 1,4 gigahertzes, kétmagos processzorral felszerelt Wave 3, amellyel a gyártó igyekszik megerősíteni, hogy a Bada sem feltétlenül a "szegények Androidja".

A Galaxy Note európai forgalmazásáról már tudni lehet, hogy novemberben eljut Európába is, induló ára 820 dollár körül várható. A Galaxy Tab 7.7 szintén megjelenik még ebben az évben, körülbelül 750 dolláros árcimkével.

Nem kell tartani a Galaxy okostelefonok eltűnésétől
Érkezik a Samsung saját üzenetküldője
Mégis lehet árulni Európában a Galaxy Tabot - egyelőre

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.