Az olcsóbb iPhone 5c nem is annyira olcsó, az igazi újdonságokat pedig az iPhone 5s hozza.
Valami gyökeresen megváltozhatott az Apple-nél, mivel a korábbi évek magas fokú titkolózása után most az összes fontos részlet kiszivárgott a hivatalos termékbejelentések előtt. Egyetlen mozzanat sem maradt, amit nem lehetett volna előre sejteni, nem volt meglepetés, így a várakozásoknak megfelelően bemutatták az ötféle színbe öltözött iPhone 5c modelleket, illetve a minden komponensében továbbfejlesztett, de kijelzőméretben változatlan iPhone 5s-t.

iPhone 5c: színterápia  A tegnapi Apple rendezvény nem is igazán az új készülékekről, azok tulajdonságairól szólt. Ezt már csak azért is meg lehet állapítani, mert noha két új telefont mutatott be az Apple, mégis mindez sokkal inkább a kínálat átalakításáról, a piachoz való igazodásról szól, amit persze az Apple végtelen profizmussal és jól csengő reklámszövegekkel körített meg. A korábbi termékstratégia szerint mindig csak egy mobil van a fősodorban, az előző évben kijött modell az új bemutatása után átkerül az olcsóbb kategóriába.

iPhone 5c: színorgia polikarbonátból
(a kép nagyítható) 

Most ezt az Apple úgy oldotta meg, hogy az iPhone 5c megjelenésével az eredeti 5-ös modell egyszerűen eltűnik a palettáról, helyét s színes burkolatba öltözött telefonok veszik át, viszont a 4s továbbra is megmarad, egyfajta szuper olcsó alternatívaként. Az új vásárlók számára ez feltétlenül érdekes és vonzó lehetőség, aki viszont tavaly vásárolt magának iPhone 5-öt, annak felszaladhat a szemöldöke, látván, hogy a készüléke milyen átalakuláson megy át. Erre már csak azért is meg lesz az okuk, mivel a színes készülékek a megjelenésükön kívül mindössze annyiban térnek el az elődtől, hogy valamivel nehezebbek és nagyobbak, minden más változatlan maradt.




Az iPhone 5c tehát 4 colos, retina kijelzővel (1136 × 640 képpont) rendelkezik, egy 8 megapixeles kamera készíti a fotókat, a mobil továbbra is támogatja az LTE hálózatokat, és ugyanaz az Apple által készített A6-os chip dolgozik benne, mint ami a tavalyi készülékben. A színek élénkek, divatosak (amivel kapcsolatban a Nokia már be is vitt egy mélyütést az Apple-nek), a burkolat egy darabból készült, és az iOS7-et úgy programozzák, hogy annak háttérszínei mindig tökéletesen passzoljanak a készülék borításához.

"Az utánzás a hízelgés legjobb formája" - így reagált a Nokia a színes iPhone-ok bejelentésére 
(a kép nagyítható)

Két éves előfizetéssel már 100 dollárért hozzá lehet jutni az iPhone 5c-hez az USA-ban, viszont a független árként megállapított 550 dollárt nézve látszik, hogy ez messze nem nevezhető olcsó iPhone-nak. Az Apple hivatalos online boltjában a 16 gigabájtos modell kerül ennyibe, a 32 GB-os még egy százassal drágább, ami azt jelenti, hogy átszámítva a kisebbik modell legalább 124 ezer forintba fog kerülni itthon, ami a hazai viszonyokat ismerve alaphangon 150 ezer Ft körül fog mozogni. A készülék előrendelése szeptember 13-ától indul meg, hét nappal később pedig az értékesítés is elkezdődik a nagyobb piacokon, amelyek között most elsőként szerepel Kína is.

iPhone 5s: fullos gyorsítás  Az Apple továbbra is ragaszkodik a tavalyi formához és kijelzőmérethez, így az újonnan bemutatott csúcsmodell továbbra is 4 colos megjelenítővel és retina felbontással rendelkezik. A külsővel kapcsolatban annyi újdonság van, hogy a fehér és fekete kivitel mellett megjelent az arany, ami valójában inkább pezsgőszín, viszont fontos lépés, mivel az Apple évek óta nem volt hajlandó elmozdulni a mostani piaci viszonyok között unalmassá váló fekete-fehér kombinációtól.

A nagy változások inkább a burkolat alatt történtek, itt viszont mindent bevetettek az Apple mérnökei, hogy sokszoros sebesség és teljesítmény növekedésről tudjanak beszámolni. Az egyik újítás szerint a chip immáron 64 bites, amit egyetlen mobil sem mondhat el magáról és ami lehetővé teszi majd az akár 40-szeres gyorsulást. Mindezt az Apple A7-es processzora végzi el, ami amellett hogy sokkal nagyobb teljesítményű, egy sor új grafikai effekt kiszolgálására, támogatására képes. Újdonság az M7 jelű, mozgásérzékelési feladatokat ellátó kiegészítő processzor beépítése, ami az Apple elmondása szerint egy teljesen új utat nyithat meg a fitnesz, illetve mozgásérzékelésen alapuló alkalmazások területén.

iPhone 5s: fehér, arany és fekete
(a kép nagyítható)

A kamerát is tovább csiszolták: 15 százalékkal nagyobb képérzékelővel, még nagyobb rekesznyílással rendelkezik, ami a rossz fényviszonyok között is jó minőségű fotók készítését segíti elő. A vaku villanásáról kétféle LED gondoskodik, így az automatika dönt arról, hogy az adott helyzetben melyik színhőmérsékletű vaku lépjen működésbe - ezzel természetesebbek lesznek a felvételek színei. Ezeken kívül újdonság a sorozatfelvétel, amivel másodpercenként 10 fotót készíthetünk, illetve a 120 fps videórögzítése, ami a lassított felvételek készítésére is alkalmas.



Mindezeken felül pedig ott van a Touch ID, ami a középső gombban elhelyezett ujjlenyomat-olvasó érzékelőt jelenti. A nagy érzékenységű szenzor az ujj rajzolatának több száz pontját vizsgálja, így csak az oldhatja fel a képernyőt, akinek az ujjlenyomatát korábban beolvasták a rendszerbe. Ezzel lehetővé válik a jelszavak nélkül, egyetlen ujjérintéssel történő alkalmazás vásárlás, ami szintén új és még egyetlen gyártó sem rukkol ki vele. A biztonság nagy kérdés, amivel kapcsolatban az Apple azt hangoztatja, hogy az adatok nem kerülnek fel a cég egyetlen felhőszolgáltatásába sem, minden a készüléken tárolódik, ettől függetlenül nagy kérdés, hogy ez a megoldás mennyire szolgál valódi védelemmel és mennyi időbe telik majd a feltörése.

A bonyolult felépítésű ujjlenyomat-olvasó 
(a kép nagyítható)

Az iPhone 5s igazi nagyágyúhoz illó árral bír: két éves előfizetéssel már 200 dollárért elvihető lesz, de függetlenül 650 dollártól, azaz közel 150 ezer forinttól indul, a legdrágább, 64 gigabájtos modellért pedig 850 USD-t kérnek. Az előrendelési és forgalmazási feltételek megegyeznek az iPhone 5c-vel; hazánkban a szolgáltatók közül elsőként a Vodafone jelentette be hivatalosan, hogy forgalmazni fogja a mobilokat, amihez minden bizonnyal csatlakozni fog a Telekom is.

Öt színben jön a plasztik iPhone 5C
Különleges funkciókat kaphat az új iPhone
Apple: zuhanó nyereség, még mindig erős iPhone 
 

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.