Az év legfontosabb mobilos kiállításának 0. napján a HP, a Lenovo és a Samsung is új tabletekkel jelentkezett.
Hirdetés
 
Ironikusnak és furcsának is tűnhet, hogy egy alapvetően mobiltelefonos rendezvényen a táblagépek  vannak fókuszban, nem pedig a mobilok, főleg annak tudatában, hogy a nagy múltú gyártók legtöbbje már a barcelonai kiállítás előtt ellőtte a puskaport, vagy éppen ez utánra tervezi azt. A kiállítás hivatalos programja előtt több új mobil is bemutatkozott már a Huawei, az Alcatel és a ZTE  színeiben, a Nokia pedig éppen ma délelőtt készül az újdonságok prezentálására.


Mindenki a hetesre lő  A jóslatok, pletykák igaznak bizonyultak, a HP újra buliban van (vagy szeretne lenni), amit egy 7 colos táblagéppel hangsúlyoz. A Slate 7 képében megszületett a vállalat első androidos terméke, ami egyben azt is jelenti, hogy a Palmmal kapcsolatos fiaskó után ismét úgy gondolja a HP, hogy van keresnivalója a mobileszközök piacán. A 170 dolláros áron kezdő tablet áprilistól kerülhet a piacra és tudásában nem igazán rengeti meg a világot.


HP Slate 7: a hátlap jó tapintású műanyagborítással rendelkezik

A meglepően alacsony ár arról tanúskodik, hogy a HP a Slate 7-et a Nexus 7 ellenfeleként pozicionálja, ehhez viszont gyengébb hardvert is tesz le az asztalra. A kétmagos, 1,6 GHz-es ARM Cortex-A9 processzor, az 1024 × 600-as kijelző, az 1 GB RAM, illetve a mindössze 8 gigabájtos háttértár nem rossz kínálat, de a csak némileg drágább Nexus 7 több területen (CPU, kijelző) is erősebb és jobb. A Slate 7 ezen kívül hátlapi és előlapi kamerával egyaránt rendelkezik, a hangminőséget a notebookoknál is alkalmazott partner, a Beats Audio szállítja, nincs azonban NFC és GPS. A 4.1-es, változtatásokkal alig rendelkező Androiddal ellátott tablet csak a kezdet a HP számára, mivel a hivatalos cél az, hogy a vezető PC gyártó titulus után megszerezzék a világ legnagyobb számítógépgyártójának címét is, amihez az év folyamán még további androidos eszközökkel fognak hozzájárulni.


A kínai kapcsolat  A kínai Lenovo sem maradt ki a táblagép felhajtásból, olyannyira nem, hogy rögtön három modellt mutatott be a nagyközönségnek. A gyártó azért lehet érdekes Európában, mert előszeretettel jelenteti meg termékeit a mobilszolgáltatók kínálatában, amire hazánkban is sor került már a Vodafone színeiben. Ehhez a tervhez az első készülék az A3000-es jelű, ami szintén 7 colos, 1024 × 600-as kijelzővel rendelkezik, egy négymagos, 1,2 GHz-es MediaTek processzor hajtja benne az igát, kapott micro SD kártyahelyet, illetve egyes verziói 3G modullal is a piacra kerülnek, sőt, dual SIM-es verzió is készül belőle. 



Lenovo A3000: a kínaiak agresszív árazásra készülnek

Hogy minden árkategóriába jusson egy Lenovo tablet, készült egy olcsó variáns is A1000 néven, ami szintén 7 colos kijelzővel bír, de már „csak” egy kétmagos, 1,2 GHz-es processzor ketyeg benne. Végül ott van az S6000, ami szokatlan módon 10,1 colos, 1280 ×800-as felbontású panellel bír, és ugyanaz a processzor dolgozik benne, mint az A3000-ben. Pontos árakról még nem lehet tudni, de a Lenovo képviselői a helyszínen azt kommunikálják, hogy rendkívül agresszív árazásra lehet számítania a termékek esetében. 


A Samsung sem maradhat ki  Olyannyira nem, hogy a koreai gyártó már két nappal ezelőtt hivatalosan bejelentette a számtalan alkalommal kiszivárgott új androidos táblagépét. A Galaxy Note 8.0-nak nehéz lesz ellopnia a show-t, bár tény, hogy még mindig érdekesebbnek tűnik, mint a Nexus 7 leigázására tervezett eddigi 7 colos tabletek. A Galaxy 8.0 izmosabb hardvert vet be, mint a többiek: 8 colos, 1280 × 800-as kijelző, a saját négymagos, Exynos processzort 1,6 GHz-es órajelen, 2 GB RAM-ot, 16/32 GB háttértárat, amit megfejeltek micro SD-bővíthetőséggel is. Az 5,5 és 10,1 colos Note II, illetve Note 10.1 közé belőtt tablet szintén rendelkezik a kezelést segítő tollal, az S-Pennel, amivel most már a hardveres gombokat is vezérelhetjük, illetve több, külsős appfejlesztő termékével (pl. Flipboard) képes lesz együttműködni.
 

Samsung Galaxy Note 8.0: az S-Pen még többet tud

A Galaxy Note 8.0 a második negyedév végén kerül forgalomba, lesz Wi-Fi, HSPA+ és LTE verzió is, az árazásról pedig egyelőre nincsenek konkrétumok. A Samsung a nagy durranást az előzetes várakozások szerint későbbre, március 14-re időzíti: a gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy a Galaxy S IV-et ekkor mutatja be New Yorkban. Már csak remélni tudjuk, hogy azért maradt némi ellőni való puskapor Barcelonára is.

Androidos táblagéppel kacérkodik a HP 
Táblára írt évértékelő: tabletpiac 2012-ben
Klónozni csak okosan, szépen: Lenovo Ideatab teszt
Tábla és ceruza: Samsung Galaxy Note 10.1 teszt 

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.