Kedden egy technikai hiba miatt mintegy egy órán keresztül nem működött a Telenor hang- és mobilinternet szolgáltatása; kötbért négy óra leállás után követelhetnek az ügyfelek.
Mintegy egy órán keresztül - nagyjából fél 12-től délután fél 1-ig - nem volt elérhető a mintegy 4 millió ügyféllel rendelkező Telenor mobil hangszolgáltatása Budapesten és környékén, illetve a mobil internet szolgáltatása országosan. Emellett nem volt elérhető a cég honlapja sem. Az előfizetőket egyébként akkor illetné meg kötbér, ha a szolgáltatás négy óránál hosszabb ideig szünetel.

"A leállást technikai hiba okozta, amelynek okát a munkatársak megállapították, és a hálózat működését helyreállították. A hálózat ismét teljes funkcionalitással üzemel, így a Telenor szolgáltatásai az ország minden részén elérhetőek. Elnézést kérünk az érintettektől az esetlegesen okozott kellemetlenségekért" - tette közzé a Telenor. Az MTI információja szerint egy tápegység meghibásodása okozta a leállást.

Tavaly volt az utolsó nagy leállás Legutóbb alig egy éve fordult elő jelentős műszaki hiba a magyar mobilhálózatban: a T-Mobile hálózata december 4-én hajnalban kezdett akadozni egy hálózati szoftver frissítését követően. A szolgáltatás akkor kora délutánra fokozatosan állt helyre.

Ekkor vált szállóigévé az "OK, csörögjetek ránk! ;)", amit a Vodafone Twitter-kommunikációjáért felelős munkatársa posztolt be a T-Mobile Twitter-üzenetére; a munkatársat utóbb elbocsátották, mivel nem egyeztette az üzenetet a cégvezetéssel.

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.