Közösség & HR
Megszavazták, mégsem lesz könnyű kirakni a TikTokot az USA-ból
Átment a szenátuson az a törvénycsomag, amellyel a kínai tulajdonú alkalmazást ellehetetleníthetik az országban. Ezt azonban nem lesz könnyű végrehajtani.
Elhunyt Sziebig Andrea
Az ITBUSINESS alapító-főszerkesztője 19 éven át irányította üzleti informatikára fókuszáló lapját.
Az EU-ban sem áll túl jól a TikTok szénája
Miközben az USA-ban a teljes betiltás fenyegeti, az öreg kontinensen bizonyos elemeit iktatnák ki a kínai tulajdonú alkalmazásnak, mert a gyanú szerint rossz hatással van a fiatalokra.
A japán orvosok is nekiestek a Google-nek
Elegük lett, hogy tehetetlenek a vállalat térképszolgáltatásában megjelenő, alaptalannak vagy elfogultnak tartott kommentekkel szemben.
MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat
Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t
A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét
Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
Microsoft: közelednek a választások, az oroszok is beindultak Amerikában
A szoftvercég szerint a külföldi befolyásolási kísérletek egyelőre lassabban bontakoznak ki, mint az előző két elnökválasztás idején, de az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása már javában zajlik.
Fizethetnek az új felhasználók, ha posztolni akarnak az X-en
Elon Musk az új belépőktől szedett díjakkal szorítaná ki a közösségi oldalról a szoftverrobotokat, miközben a sajátját ugyanott fejleszti, sőt a hírek szerint tartalomgyártásra is alkalmazhatja majd.
A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben
Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.

 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.