A részvényei is szárnyalnak, a dotcom-válság óta nem adtak ilyen sokat az Intel-papírokért.

Minden nehézsége ellenére nagyon megy az Intelnek. Akárcsak a harmadik negyedévvel, a december végén zárult időszak eredményeivel is sikerült meglepnie az elemzőket.

Nagyon jól mutatja a vállalat teljesítményét, hogy miközben az elemzők 19,2 milliárd dollár bevételt jósoltak, a tegnap közzétett pénzügyi eredmények szerint a tényleges szám 20,2 milliárd lett, ami 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest. A részvényeseket azonban ennél is jobban érdekli, hogy míg az elemzői konszenzus részvényenként 1,25 dollár nyereséget jelzett előre, a tényleges profit 1,52 dollár lett.

Az eredmények közzététele után megugrott az Intel árfolyama, és már kezd visszatérni a dotcom-válság előtti szintre. Mint azt a CNBC kiemeli, 2000 közepe óta nem kereskedtek ilyen magas áron az Intel-részvényekkel.

Szinte minden szegmens jobb a vártnál

Az Intel bevételeinek legnagyobb hányada továbbra is a Client Computing Group (PC-khez, laptopokhoz és táblagépekhez gyártott csipek) adja. A szegmens 10 milliárd dollár bevételt termelt, ami megközelítőleg 2 százalékkal több a tavalyi azonos időszak bevételénél. (Az elemzők 9,7 milliárd dollárt jósoltak.) A szervercsipeket gyártó Data Center Group viszont 19 százalékkal növekedett, és összességében 7,2 milliárd dollár bevételt hozott (az elemzők 6,4 milliárdot vártak).

Az IoT terület (IoT Group és a Mobileye) 1,2 milliárd dollár volt (elemzői várakozás 1 milliárd). Az IoT Group 13 százalékkal, a Mobileye 31 százalékkal hozott többet, mint egy éve. Nőttek a memória- és tárolótermékeket összefogó NSG (Non-Volatile Memory Solutions Group) bevételei is, az 1,2 milliárd dollár 10 százalékos növekedést jelent. Egyedül a vállalat legkisebb egysége, a beágyazott rendszerekbe csipeket gyártó PSG (Programmable Solutions Group) nem tudott nőni, bevétele 17 százalékkal maradt el a tavalyitól.

 
Intel pénzügyi eredmények, 2019 Q4
Infogram


Az eredmények közzétételét követő elemzői konferenciahíváson az Intel vezérigazgatója, Bob Swan beszélt a vállalat nehézségeiről is. Mint mondta, továbbra sem tudnak annyi PC-s csipet szállítani, amennyire kereslet lenne.

Jó lesz az első negyedév is

Nomura Instinet elemzői azt jósolják, hogy mivel több üzlet is áttolódhatott tavalyról az idei első negyedévre, a március végével záruló időszakban a Client Computing Group bevételei a szokásoshoz képest magasabbak lesznek.

Ugyanakkor lesz kihívás is bőven. Mindenekelőtt az AMD okozhat fejfájást a legnagyobb félvezető-gyártó címet tavaly visszahódító vállalatnak. Az AMD bizonyos területeken ugyanis már beelőzte. Például olyan komoly teljesítményű csipeket szállít, amikkel a PC-vásárolókat is meggyőzte, így ki tudta használni az Intel szállítási nehézségeit az immár újra bővülő PC-piacon.

Az Intel lassabban halad a kisebb csíkméret irányába, mint a konkurense. A 7 nanométeres csipeket például a vezérigazgató 2022-re ígérte a konferenciahíváson, de elemzők szerint 10 nanométeres szerverprocesszorok terén is legalább egy év elmaradásban van az AMD-hez képest, ami a vállalat szerverpiaci részesedését is rombolja.

Az Intel rövid távon bizakodó: George Davis pénzügyi igazgató kifejezetten erős negyedévvel, 19 milliárd dollár bevétellel számol  (18 százalékos növekedés). Bár hosszabb távon a menedzsment szerint is fokozatosan lecseng majd a PC-piac növekedését segítő Windows 10-re váltási trend, Davis szerint a vállalat első félévét egyáltalán nem fogja érinteni, sőt, hiszen csak most januárban ért életciklusa végére a Windows 7. Az elemzők azonban mindezzel együtt óvatosabbak: csak 17,2 milliárd bevételt jósolnak.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.