Ahogy az várható volt, nem szándékszik feltartott kézzel végignézni a TikTok, ahogy az amerikai poltikusok kitessékelik az USA-ból. A vállalat tegnap alkotmányossági összeférhetetlenségre hivatkozva beperelte az amerikai kormányt, amivel a nemrégiben az ellehetetlenítésére hozott jogszabályokat szeretné semmissé tenni.
A kínai ByteDance tulajdonában lévő, az Egyesült Államokban is rendkívül népszerű közösségi platform a tegnap benyújtott keresetében többek között azt állítja, hogy amerikai operációjának kényszerített leválasztása és értékesítése "sem kereskedelmi, sem technológiai, sem jogi szempontból nem megvalósítható". Ez pedig azt jelentené, hogy a Joe Biden elnök által áprilisban aláírt törvény miatt 2025. január 19-én a TikToknak globálisan le kellene állnia. A betiltás indokaként felhozott nemzetbiztonsági aggályokat a kereset "spekulatívnak" minősítette.
A közel 70 oldalas jogi beadványban a cég azt is nehezményezi, hogy a kongresszus a története során első ízben hozott törvényt egy nevesített véleménnyilvánításra alkalmas platform ellen. Az országos tilalom minden amerikaiat elzár "egy olyan egyedülálló online közösségben való részvételtől, amelyben világszerte több mint 1 milliárd ember vesz részt". Mindez pedig a TikTok álláspontja szerint egyértelműen alkotmányellenes.
A TikTok egy másik alkotmányos alapjog megsértését is felrója a törvény szövegének. A vállalat szerint amerikai részlegének kényszerített eladása sérti a "magántulajdon jogtalan, méltányos kártalanítás nélküli elvétele" elleni rendelkezéseket.
A beadvány további porblémás pontnak tartja, hogy a TikTok nem esik egyenlő bánásmód alá más hasonló platformokkal. Utóbbiakra ugyanis a jelen állás szerint más törvényi szabályozás vonatkozik, mint a ByteDance birtokolta közösségi alkalmazásra.
Elhúzódó küzdelem
A közösségi alkalmazás ellen immár évek óta megfogalmazódnak vádak és aggályok az USA-ban, miszerint annak működése, adatkezelése nemzetbiztonsági kockázatokkal jár, például azzal, hogy a tartalomajánló algoritmuson keresztül könnyen lehet a kínai kormányzatnak kedves propagandát, álhíreket terjeszteni, de a program alkalmas lehet az amerikai állampolgárok megfigyelésére, személyes adatainak továbbítására is.
A most megszavazott paragrafusok szerint a tulajdonos ByteDance-nek alapesetben 9 hónapja van arra, hogy leválassza az amerikai operációt, és eladja azt egy az amerikaiak számára megfelelő vevőnek. Ellenkező esetben az alkalmazást egyszerűen betiltják az USA-ban.
A kínaiak abban reménykedhetnek, hogy valami nagyon hasonlót egyszer már megpróbált az amerikai kormányzat eljátszani, de az végül nem jött össze. Donald Trump elnöksége alatt, 2020-ban ugyanis már kísérletett tettek a TikTok betiltására, ami más erőfeszítésekhez hasonlóan elhasalt a bíróságon, nem utolsósorban a vállalat lobbitevékenységének köszönhetően.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak