A Facebook erősen érdeklődik a Waze navigációs alkalmazás iránt, amiért akár 1 milliárd dollárt is kifizetnének.
Azt utóbbi időszak egyik legnagyobb értékű felvásárlására készül a Facebook – ezt állítja az izraeli Calcalist gazdasági lap. A megbeszélések nem új keletűek, állítólag már hat hónappal ezelőtt megkezdődtek a tárgyalások a Waze és a Facebook vezetői között, de most értek a végső megállapodás közelébe. Korábban már több vállalattal összeboronálták a Waze-t, hiszen érkeztek pletykák az Apple és a Microsoft érdeklődéséről, de most úgy fest, hogy a Facebook lesz a befutó, mivel a vállalat vezetői harmadik alkalommal érkeztek tárgyalni Izraelbe. 

Bimbózó kapcsolat  A Waze és Facebook már 2012 októberében megkezdte az együttműködést, hiszen akkor nyílt elsőként lehetőség arra, hogy a Waze felületéről a felhasználók megoszthassák Facebookon a pozíciójukat, illetve bejárt útvonalukat. Ebből már kiderülhetett, hogy a Waze egy 2008-ben alapított, a közösségre támaszkodó térkép és navigációs alkalmazás, ami iOS, Android, Symbian, Windows Mobile (Windows Phone-ra még nincs), illetve BlackBerry mobilokra érhető el ingyenesen.

Az aktív magyar közösséggel is rendelkező Waze kizárólag ingyenes térképadatokból dolgozik, ezért csak néhány országról készült eddig teljes térkép (pl. USA, Anglia, Kanada, Izrael, Belgium, stb.), viszont ahol már van, ott hangutasításos navigációval, illetve a felhasználók által feltöltött, folyamatosan frissülő közlekedési infóval segítik a közlekedést. 

Tim Cooknak is sokat köszönhetnek  A Waze jelenleg 45 millió aktív felhasználóval rendelkezik (ennek harmada az USA-ból származik), de ez a szám a tavalyi év során emelkedett meg csak igazán. 2012-ben 15-ről ugrott fel a felhasználók száma 45 millióra és csak márciusban 1,5 millió letöltést regisztráltak az alkalmazásra. Sokat segített Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is a népszerűsítésben, amikor a kezdetekben használhatatlan Apple Maps lehetséges alternatívájaként említette a Waze-t. Az üzleti modell arra épül, hogy a felhasználók tartózkodási helyéhez passzoló márkákat, és üzleteket ajánl az alkalmazás, de ez egyelőre számottevő bevételt nem hozott az alapítóknak, hiszen az utóbbi években inkább tőkebefektetésből él az egyértelműen eladásra gyúró Waze.
 
A Facebook beköltözik az Androidba 
Spekuláció a facebookos WhatsApp-felvásárlás
Dollármilliókat fizet a tinédzser alkalmazásáért a Yahoo! 

A vételárról még nem lehet konkrétumokat tudni, de annyit igen, hogy 800 millió és 1 milliárd dollár körül alakulhat. Ha az üzlet sikeresen lezárul, akkor ez lesz a Facebook harmadik izraeli felvásárlása. Az első a Snaptu mobilfejlesztő cég volt, amit 70 millióért vettek meg, majd azt követte a szintén izraeli Face.com (arcfelismerő technológia), amiért Zuckerbergék 60 millió dollárt fizettek ki. Ha az 1 milliárdos vételár igaznak bizonyul, akkor azzal beérik az Instagramért, tavaly áprilisban kifizetett összeget.

Az Apple bemutatta, mit hoztak össze a Google-lel

Gemini technológia, közösen fejlesztett Apple Foundation modellek, új architektúra...
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.