A hét eleje óta újabb 10 millióval emelkedett a nem, vagy alig használható bankkártyák száma Németországban. A "2010-es hiba" néven emlegetett probléma 240 millió eurós költséget okozhat a bankoknak.
Hirdetés
 

A Német Takarékszövetkezetek Szövetsége (DSGV) kedden számolt be róla, hogy 20 millió darab EC - korábban Eurocheque - rendszerű betéti és hitelkártya vált használhatatlanná. A hét elején felmerült probléma lényege, hogy a kártyákba épített mikrochip nem tudja értelmezni a 2010-es évszámot, csütörtöki adatok szerint pedig a használhatatlan kártyák száma már a 30 millió darabot is elérte.

Az MTI a Die Welt online kiadására hivatkozva arról tudósít, hogy a német vásárlók körében csak azért nem tört ki tömeghisztéria, mert számos elfogadóhelyen a terminálok nem a mikrochipről, hanem a kártya fekete mágnesszalagjáról olvassák le az adatokat. Más helyeken viszont, ahol újabb típusú terminálokat használnak, mérges vásárlókból álló hosszú sorok kígyóznak a pénztáraknál. Stefan Genth, a Német Kiskereskedelmi Szövetség (HDE) ügyvezetője elmondta: éppen azokat a kereskedőket sújtja a probléma, akik a bankok nyomására beruháztak a legkorszerűbb fizetési technológiával működő pénztári berendezésekbe.

Nincs szó biztonsági kockázatról
A kártyákat fejlesztő holland Gemalto és az érintett bankok már dolgoznak a megoldáson, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy közvetett módon, a bankautomatákon keresztül orvosolják a hibát. Ha sikerül az eljárást kidolgozni, akkor a berendezés automatikusan átprogramozza majd a belehelyezett chipkártyát - erre a tervek szerint hétfőig sor kerül. Ezzel a módszerrel elkerülhető volna a kártyacsere, ami darabonként 5-8 eurós költséggel számolva, nagyjáb
ól 240 millió eurós kiadást jelentene a bankoknak.

A DSGV szerint meghibásodás nem jelent biztonsági kockázatot. A németországi bankautomatáknál egy részénél már lehet használni a meghibásodott kártyákat, és a jövő hétre a kártyaadatok leolvasására egyelőre képtelen 200 ezer terminált is átprogramozzák - olvasható a Die Welt összeállításában.

A konkrét technikai probléma megoldásán túl további hatalmas költséget jelenthetnek a kártérítési követelések. A HDE ügyvezetőjegyelőre szerint egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mekkora a kártyahiba által okozott forgalomkiesés.

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.