November 4-6. között ötven elszánt programozó költözött be a Debreceni Egyetem Informatikai Karának aulájába, hogy a világtól hermetikusan elzárva, 48 óra munkával megoldást találjon az IBM által kiválasztott problémára. Feladatuk az volt, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány adományosztási rendszerét korszerűsítsék egy online platform kialakításával. A programozáshoz kizárólag IBM szoftvereket, illetve nyílt forráskódú és más ingyenes szoftvereket használhattak.
13 nem egytucat ■ A versenyre 26 csapat nevezett, végül 16 indult el, és 13-an nyújtottak be kész eredményt. Budapestről 3 intézményből 8 csapat érkezett, 4-en a Debreceni Egyetemen alakultak, 2-en Szegedről, 1-1 csapat Nyíregyházáról és Egerből jött.
A szakemberek összességében a Java programnyelv kalózainak produkcióját ítélték a legjobbnak, vagyis a BME-n tanuló Kóródi Norbert, Gargya Róbert és Ferencz Endre lett a verseny győztese. Felkészítő tanáraik Ráth István, Ekler Péter, Hartung István és Budai Péter voltak. A második helyezést a zsűri a Bakter elnevezésű BME-csapatnak, vagyis Tönköl Viktornak, Gaál Norbertnek és Slezák Balázsnak adta, őket Martinek Péter készítette fel.
A harmadik helyezett a Liter Andrásból, Turi Andrásból és Zsinkó Balázsból álló szintén BME-s Albi Rizs csapat lett, felkészítő tanáruk Szeless Zoltán volt. Mindhárom csapat tagjai fejenként egy laptoppal, illetve notebookkal lettek gazdagabbak.
Az elkészült alkalmazások értékelésénél a zsűri a funkcionalitást és a használhatóságot tekintette a két legfontosabb szempontnak. Meglátásuk szerint két kiemelkedően jó funkcionalitású program, és két könnyen használható, jó dizájnnal rendelkező megoldás született. A két szempont egyesítésére 48 óra alatt már nem jutott erejük a versenyző csapatoknak.
A nyertes program véglegesítéséhez szükséges további fejlesztésekben a versenyt támogató cégek egyike, a Commitment nyújt majd segítséget, az online platform a néhány hónapig tartó finomhangolás után jövő év elején állhat munkába.
Egészség, kevesebb dugó, szerethetőbb közösségi közlekedés »
Okostelefon-alkalmazás a hosszabb életért, közösségi térinformatika a kevesebb dugóért és GPS-es távolsági buszok a szerethetőbb tömegközlekedésért. Az Invitel InnoMax díjakat idén elsősorban olyan vállalatok kapták, amelyek a modern technológia segítségével, a közösségi érdekek mentén voltak képesek innovatív megoldásokra. (x)
|
|
Hasonló cikkek
Startup: jól járhatsz, ha támogatod
Versennyel és konferenciával támogat startupokat az IVSZ
Idén is keresik a leggyorsabban növő IT-s cégeket
Végül a Chrome is elesett a hackerversenyen
Hasznos segítség webdisegnereknek:
a 4G
a 4G
A 4G/LTE új generációs mobilnet-szolgáltatás sokat könnyít a Magyar Telekom grafikus, webdesigner partnerei napi munkájában is. (x)

Kommunikációs szabványt kap a tárgyak internete
Az OASIS ajánlása irtózatos méretű piacnak ágyazna meg.
Először kelendőbb az okostelefon, mint a buta
A Samsung magasan vezet, a meglepetést az LG szállította.

A Bitport.hu az Informatikai,Távközlési és Elektronikai
Vállalkozások Szövetségének
hivatalos médiapartnere











