A Hewlett-Packard Co. 2,7 milliárd dollárért vásárolná fel a hálózati eszközöket gyártó 3Comot. Elemzők szerint az akvizíció révén a Cisco elől halásznának el adatközponti ügyfeleket.

A HP részvényenként 7,90 dollárért, azaz összesen 2,7 milliárd dollár készpénzért felvásárolja az összesen 9200 alkalmazottat foglalkoztató 3Comot. A tranzakciót a HP és a 3Com igazgatótanácsa is jóváhagyta; a felvásárlás 2010 első felében zárulhat le, amennyiben a hatóságok jóváhagyják az ügyletet.

A 3Com a HP első akvizíciója az EDS tavalyi, 13,9 milliárd dollár értékű felvásárlása óta. A cég tervei szerint az ügylet lezárása után a 3Com beolvad a HP hálózati üzleti egységébe. A 3Com felvásárlása révén élesedhet a HP és a Cisco közötti verseny az adatközponti ügyfelekért. A Cisco az elmúlt időszakban megjelent a szerverpiacon, és a napokban kötött együttműködési megállapodást az EMC-vel és a VMware-rel a számításifelhő-megoldások terén.

Erősödik a verseny Kínában
A HP a felvásárlás bejelentése kapcsán kiadott közleményében azt hangsúlyozta, hogy a 3Com H3C termékei révén jelenősen erősítheti jelenlétét a gyorsan fejlődő kínai piacon. A HP emellett a 3Com 2500 fős kínai kutatási-fejlesztési csapatát is átveszi. A Gartner szerint a kínai Ethernet-kapcsoló piac nagysága tavaly 1 milliárd dollár volt; a legnagyobb piaci szereplő a Cisco volt 49 százalékkal, míg a 3Com piaci részesedése 28 százalékos volt; a HP részesedése ezzel szemben kevesebb mint 1 százalék volt.

Az erős kínai jelenlét annak köszönhető, hogy a 3Com 2007-ben felvásárolta fel a H3C Technologiest, amelyet korábban a kínai Huawei Technologies hálózatieszköz-gyártó óriáscéggel hozott létre közös vállalatként.

Korábban is keringtek hírek arról, hogy eladó a 3Com, 2007 júliusában a rivális Nortel Networks érdeklődött a cég iránt. A 3Com 2007 őszén 2,2 milliárd dolláros vételárban egyezett meg a Huawei Technologies-szel és a Bain Capital befektetési vállalattal; a kínai Huawei kisebbségi részt birtokolt volna. A tervezett tranzakcióval kapcsolatban azonban több aggály is felmerült amerikai részről, így a Huawei és a Bain tavaly márciusban közölte, hogy leállítják az akvizíciót, mert a külföldi befektetéseket vizsgáló szakhatóság (CFIUS) biztonsági kockázatokat fogalmazott meg.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.