A fiatalabb generációk munkába állásával a vállalatok sem engedhetik meg maguknak, hogy csak a hagyományos csatornákon kommunikáljanak. A közösségi üzleti megoldásokkal Facebook-szerű felületen oszthatják meg egymással a munkához szükséges információkat - a héten az IBM a floridai Orlandóban mutatja be a közösségi üzleti szoftvereinek legújabb generációját.
A közösségi hálózatok növekvő népszerűsége hatással van a nagyvállalatok működésére is, mivel a fiatalabb munkavállalók egyre inkább igénylik, hogy a közösségi szolgáltatásokat a munkájuk során is használni tudják. A piackutató cégek szerint a következő években jelentős mértékben növekszik a nagyvállalati közösségi alkalmazások piaca: a Forrester szerint a tavalyi 600 millió dollárhoz képest 2016-ig évente átlagosan 61 százalékkal növekszik majd a közösségi szoftverek piaca, amikor elérheti majd a 6,4 milliárd dollárt.

Miközben a vállalatok a közösségi szolgáltatások segítségével teljes mértékben átalakítják majd az üzleti működésüket, azt is meg kell oldaniuk, hogy az óriási mennyiségű információból olyan elemzésekhez juthassanak, amelyek segítségével értelmezni tudják az üzleti működésük eredményességét.

Közösségi 1x1
Enterprise 2.0 Az ilyen típusú megoldások többnyire a vállalaton belüli, illetve a partnerekkel történő kollaborációra fókuszálnak. Amennyiben hatékonyan vezették be, lehetővé teszi, hogy a nagyvállalatok a kisebb szervezetekhez hasonlóan gyorsan és rugalmasabban reagálhasson a piaci hatásokra.
Közösségi ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) A közösségi CRM stratégia lehetővé teszi, hogy az ügyfelek kerüljenek a fókuszba, és a közösségi szolgáltatásokon keresztül érkező visszajelzések alapján fejlesszék tovább az új ötleteket, szolgáltatásokat, illetve termékeket.
Közösségi média A különböző közösségi oldalak, mint a Facebook vagy a Twitter, amelyek saját folyamatokkal, irányelvekkel és elszámolásokkal rendelkeznek. Ha egy vállalat közösségi üzleti stratégiát alakít ki, a közösségi média az egyik lehetséges csatorna lehet erre.
Közösségi szoftver A közösségi eszközök általános tárháza (üzenetküldés, chat, blog, wiki, állapotfrissítés, fájlmegosztás, profilok, fórumok, analitika, tag-ek stb.), amelyek a fenti koncepciókat lehetővé teszik, és amelyek mind a vállalaton belüli alkalmazásokat magukban foglalják, mind külső szolgáltatásokat, amelyek túlnyúlnak a vállalati tűzfalon. Forrás: IBM

Vállalati Facebook Az IBM, amely az elmúlt években vezető pozíciót vívott ki magának a közösségi szoftverek piacán, hétfőn az orlandói Lotusphere konferencián mutatta be az IBM Connections közösségi hálózati platform új béta verzióját.  Amint azt Alistair Rennie, az IBM közösségi üzletért felelős igazgatója elmondta: a webalapú alkalmazás legfőbb újdonsága a különböző közösségi szolgáltatásokban, így a Facebooknál is megszokott hírfolyam (activity stream), amelyben a különböző forrásokból - SAP vállalatirányítási rendszerből, a vállalati dokumentumkezelő vagy email rendszerből, de akár külső közösségi hálózatokból - származó információk egy helyen jeleníthetők, illetve oszthatók meg.

A közösségi felület segítségével a vállalati felhasználók egy helyen kezelhetik a különböző blogokat, wikiket és az egyéb csoportmunkával kapcsolatos tevékenységüket; továbbá ezen a felületen keresztül is elérhetik a vállalati levelezésüket, naptárjukat és feladatlistájukat anélkül, hogy át kellene lépnük egy másik alkalmazásba. A nyílt szabványos megoldások révén külső alkalmazásfejlesztők is integrálhatják szoftvereiket a közös felületbe.

Az IBM Connections-ön belül különböző elemzések is elvégezhetők az emberek, eszközök és szenzorok által generált adatokból. A rendszerekből kinyerhető viselkedési minták és a piaci trendek összevetése alapján a nagyvállalatok gyorsabban reagálhatnak a piaci változásokra, így például menet közben is módosíthatják a marketingkampányaikat a közösségi oldalakra érkező visszajelzések alapján.

Az IBM Connections üzenőfala a Facebook hírfolyamára hasonlít

Az IBM Connections hamarosan az összes jelentősebb mobilplatformon - iOS, Android, Blackberry, Windows Phone - elérhető lesz. Az IBM a közösségi szoftver nagyvállalati tartalommenedzsment rendszerrel integrált verzióját is kiadja IBM Connections Enterprise Content Edition néven, amellyel a vállalatok a dokuemntumok, webes és közüsségi tartalmak teljes életciklusát menedzselni tudják.

Az IBM közleménye szerint a közösségi szoftvert és a kollaborációs szolgáltatásaikat már eddig is több millió felhasználó vette igénybe, a legújabb ügyfelek listáján többek között megtalálható a Kraft, az Electrolux, a Colgate-Palmolive, a 3M, de a Holland Adóhivatal is.

Cloud a csapból A Lotusphere hétfői bejelentéseinek másik része a cloud szolgáltatásokkal volt kapcsolatos: a Forrester előrejelzése szerint amíg a felhő alapú szolgáltatások piaca 2010-ben 41 milliárd dollár volt, 2020-ban a piac nagysága már elérheti a 241 milliárd dollárt. A vonatról az IBM sem szeretni lemaradni: az informatikai óriás bejelentette, hogy az eddig LotusLive néven elérhető online szolgáltatásokat a jövőben a SmartCloud brand alatt kínálják. Az új IBM SmartCloud for Social Business néven elérhető felhőszolgáltatás részeként közösségi szolgáltatások, fájlmegosztás, online konferencia, vállalati email, naptár és azonnali üzenetküldés is elérhetők lesznek.

Rebecca Buisan, az IBM Social Business Cloud igazgatója a Bitport kérdésére elmondta: az IBM tavaly ősszel jelentette be a SmartCloud brandet, amely név alá a vállalat által jelenleg kínált mintegy 75 különböző szoftverszolgáltatást sorolják be. A tervek szerint még ebben a negyedévben létrehozzák a cloud szolgáltatásokat tartalmazó portált, amelyen keresztül elérhető lesz többek között a Connections közösségi szolgáltatás online változata is, amely az IBM SmartCloud Engage nevet viseli. Hozzátette: bár európai cloud adatközponttal még nem rendelkeznek, ennek ellenére európai vállalatok is használják az IBM felhő alapú szolgáltatásait, elsősorban Nagy-Britanniában és Franciaországban.


A Lotusphere 2012 meglepetés-előadója Michael J. Fox volt, aki arról beszélt, hogy milyen érzés volt 29 évesen megtudta, hogy Parkinson-kórban szenved, és ez hogyan fordította az internet felé. "Rájöttem, hogy egy közösség tagja vagyok" - fogalmazott. A webes kezdeményezésének köszönhetően összesen 270 millió dollárt gyűjtött a Parkinson-kór elleni küzdelemre.

Dokumentumok a felhőben A magánfelhasználók és kisvállalkozások által már jó ideje használt, a Google és a Microsoft által is kínált felhő alapú dokumentumkezelő megoldások iránt nagyvállalati környezetben is jelentős igény mutatkozik. Ezt jól illusztrálja, hogy a Lotusphere közönsége tapsviharban tört ki arra a bejelentésre, hogy IBM Docs néven új online dokumentumszerkesztő szolgáltatást indítanak 2012 folyamán, amelynek béta verziója már most kipróbálható.

A rendezvényen a német GAD banki IT szolgáltató képviselője beszélt arról, hogy jelenleg tervezik az IBM Docs bevezetését privát felhő környezetben, amelyet 450 bank vehet majd igénybe, ha egyszer elindul a GAD bank21 elnevezésű szolgáltatása.

IBM Docs - dokumentumok a felhőben

Azoknak a felhasználóknak, akik a már megszokott Lotus Notes és Domino felületeken szeretnék élvezni a közösségi és kollaborációs szolgáltatásokat, azoknak az év későbbi részében megjelenő IBM Lotus Notes és Domino Social Editiont ajánlják, ahol a programon belül meg tudják osztani egymással a fájlokat vagy a videókat, frissíthetik a hírfolyamukat - ismertette az alkalmazás újdonságait Jeff Schick, az IBM közösségi üzletért felelős alelnöke. Az IBM azt is bejelentette, hogy még az év első felében elérhető lesz béta verzióban a Lotus Notes Traveler a Windows Phone-os Nokia és HTC készülékekre.

A Facebook sikere a vállalati csoportmunkát is felbolygatja
Vulkánkitörés készül az IBM-nél

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.