Ugyan a divíziók többsége szerényen muzsikált, az okostelefonok várakozáson felüli értékesítése miatt jó negyedévet zárt a Samsung.
A dél-koreai gyártó szeptember végén zárult negyedéves eredménye lényegesen szebb lett, mint amit előzetesen a piaci elemzők prognosztizáltak. Ennek oka a telefonos részleg, ezen belül is elsősorban a tavasz óta piacon lévő Galaxy S II.

A Bloomberg által megkérdezett szakértők az üzemi eredmény szintjén 3700 milliárd wont tartottak reálisnak, de úgy tűnik, ennél lényegesen több, körülbelül 4200 milliárd won (3,6 milliárd dollár) jött össze. Igaz, ezek még csak előzetesen közölt számok. Így elképzelhető, hogy 100-200 milliárd won nagyságrendű eltérést mutat majd a hónap második felében várható hivatalos jelentés, de az már most látszik, hogy a Samsung motorját alaposan felfűtötte a mobil részleg sikere.

Két hónap sem kellett a hárommilliós eladáshoz: azóta sem lassultak...

Galaktikus siker A zászlóshajó, a Galaxy S sorozat második generációja idén áprilisban mutatkozott be, és már a nyáron látszott, hogy nagyon jó piaci fogadtatásra talált a készülék. Bár a Samsung az előző negyedévtől kezdve nem közöl részletes eladási adatokat, úgy hírlik, hogy a most zárult három hónap alatt a féléves tervnek megfelelő, 30 milliós mennyiséget sikerült értékesíteni okostelefonokból. Becslések szerint a mobil divízió az üzemi eredményből közel 2000 milliárd wonnal részesedik, ami 76 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest.

Az összbevétel szempontjából a legjelentősebb üzletágnak számító chipgyártás már korántsem büszkélkedhet ilyen jó teljesítménnyel. Szintén a Bloomberg által megkérdzett szakértők tippelték úgy, hogy a divízió forgalma 15, míg üzemi eredménye 63 százalékkal maradt el a 2010-es szinthez viszonyítva. A gyenge eredmények mögött elsősorban világpiaci trendek állnak: a memóriamodulok iránti kereslet jelentősen csökkent, és ennek következtében az árszint is meredek zuhanásba kezdett.

Samsung: Android-sikerek és baljós árnyak
Másfél másodpercenként vesznek Galaxy S II-t

Felemás kép A készülékekbe szerelt LCD kijelzőkből sem tudott annyit értékesíteni partnereinek a dél-koreai cég, mivel kereslet hiányában elmaradtak a rendelések, illetve az átlagár is körülbelül negyedével zsugorodott. Elemzők 200 milliárd won körüli üzemi veszteséggel kalkulálnak, miközben tavaly ilyenkor még 520 milliárdos pluszban volt az üzletág.

A csúcskategóriás televíziók viszont kicsit kozmetikázzák a képet. A 3D-s és webes elérésre képes készülékek jól fogytak, így a tévés szegmens a korábbi 230 milliárdos veszteségből várhatóan 360 milliáros üzemi eredményt produkált a szeptember végén zárt negyedév során.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.