A csütörtökön bejelentett, 10,3 milliárd dolláros HP-Autonomy frigy ismét felvásárlási célponttá tette a legnagyobb európai szoftvercégeket, mint az SAP, a Software AG vagy a Temenos. A kérők között lehet a Microsoft és az IBM is.
A Hewlett-Packard több más fontos bejelentés mellett csütörtökön közölte, hogy megállapodott az angol, információmenedzsmenttel foglalkozó Autonomy Corp.-pal annak átvételéről. A második legnagyobb európai szoftvercég vételára 10,3 milliárd dollár, ami az éves üzemi nyereség (EBITDA) értékének nem kevesebb mint huszonnégyszerese. A Bloomberg szerint utoljára ilyen mutatóval az Oracle-PeopleSoft akvizíció büszkélkedhetett 2003-ban.

A legelső név, amely ilyenkor felmerül, az SAP: elemzők szerint a legnagyobb európai szoftverszállítóra továbbra is feni a fogát a Microsoft és az IBM. Ugyanakkor nem kizárt az sem, hogy a walldorfi központú cég vásárol fel más cégeket, ilyen célpont lehet a második legnagyobb német szoftvercég, a Software AG vagy a banki szoftverpiacot vezető svájci Temenos Group AG.

Második IBM-et csinál magából a HP
Nagy zabálás: a techvállalatok negyedéves felvásárlásai

A szoftver stratégiai elem Ahogy a vállalatok sorra karcsúsítják az IT szervezetüket, egyre kevesebbet költenek hardverre, és egyre inkább próbálják azokat jobban kihasználni az egyre szaporodó üzleti szoftverekkel. A Bloomberg által megszólaltatott Sebastien Thevoux-Chabuel, az Oddo Securities elemzője egyszerűen annyit mondott: "a hardver bűzlik, míg a szoftver maga a nirvána". Hozzátette: a mostani ügylet jó emlékeztető arra, hogy a szoftver az egész IT iparág leginkább stratégiai eleme.

Josep Bori, a londoni Exane BNP Paribas elemezője viszont úgy fogalmazott, hogy a HP-Autonomy deal egy újabb elszalasztott lehetőséget jelent, mivel felértékelte a cég által már régóta kiszemelt európai akvizíciós célpontokat, mint a Sofware AG vagy a Temenos.

Az európai, közel-keleti és afrikai régió legnagyobb szoftvercégeinek részvénymozgását összegző Bloomberg EMEA Software Index pénteken 5 százalékkal megugrott, ami 2010 májusa óta a legnagyobb növekedés.

A szoftverek validálásán vérezhet el az MI-vel támogatott kódolás

A CloudBees tanulmánya alapján a mesterséges intelligenciával generált kódok túltermelődése gyakori hibákat és magasabb költségeket eredményez a már élesben futó programok esetében.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.