Egyre hangosabb a felháborodás az online egyenlegfeltöltő szolgáltatásokat kínáló PPO.hu múlt heti tranzakcióival kapcsolatban. Hogy jogilag kinek lesz igaza, még kérdéses, de az ügy figyelmeztető pofon volt mindenkinek, aki internetes fizetéssel próbálkozik.

A botrány nyitánya január 12. volt, amikor többen jelezték, hogy a főként autópálya-matricák értékesítésével foglalkozó, svájci tulajdonú Investech Kft. automatikusan megterhelte ügyfeleinek számláját, egyenként 2490 forintos összeggel. Jogalapként az Általános Szerződési Feltételek január elsejével életbe lépő módosítására hivatkoztak, ami azonban kizárólag a PPO.hu weboldalon jelent meg, erről a regisztrált felhasználók semmilyen más formában nem kaptak értesítést. A változtatás lényege, hogy az addig ingyenes szolgáltatásért ezentúl 2490 forintos díjat számolnak fel, ezt pedig úgynevezett recurring módszerrel automatikusan leemelik a felhasználók számlájáról. Technikailag mindezt könnyen megtehették, mivel a kezdetben egyszerű PPO-s regisztrációt már jó ideje olyanra változtatták meg, hogy az ügyfélnek a bankkártya-adatait is meg kellett adnia - igaz, tavaly még azzal a kitétellel történt mindez, hogy semmilyen fizetési kötelezettséggel nem jár.

A kezdeti hírek tízezres nagyságúrendű felhasználói bázisról szóltak, de a legújabb értesülések szerint összesen akár 110 ezer sértettje is lehet az ügynek, így nem csoda, hogy már hivatalos intézkedés is történt: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya csalás gyanújával nyomoz egyelőre ismeretlen tettes ellen. Begyűjtik a cég vonatkozó iratait, a megkötött felhasználói szerződéseket, lemásolták a vállalkozás szervereit, valamint folyamatosan kihallgatják az Investech vezetőit és az ügyletben érdekelt munkatársait.

A Magyarországon eddig példa nélkül álló tranzakcióról azóta megannyi internetes fórumon folyik a vita - a legfontosabb kérdés az, hogy a hazai bankoknak milyen szerepe van az ügyben. Az ugyanis valóban furcsa, hogy a pénzintézetek zöld utat adtak egy automatikus számlaterhelésnek, az összegek pedig végül egy "gyanús svájci céghez" kerültek.

Az eljárással kapcsolatban hivatalos nyilatkozatok is születtek, például a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületéé, amely a PPO eljárása mellett az Állami Autópálya Kezelő Rt-t (ÁAK) is elítéli. Utóbbinál pár nappal ezelőttig mindenkit, aki náluk szeretett volna online módon autópálya-matricát vásárolni, minden figyelmeztetés nélkül a PPO szolgáltatására irányítottak - ezen alapult ugyanis az autopalyamatrica.hu weboldal is.

Az interneten már szerveződnek azok a csoportok, amelyek megpróbálnak közösen, jogi eszközökkel fellépni az Investech ellen. Az ÁAK a botrány kirobbanása után gyorsan szerződést is bontott a gyanúba keveredett szolgáltatóval - igaz, a "válás" csak a szerződésben meghatározott 90 napos felmondási határidő letelte után lesz végleges.
 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.