Előzetes nagy tervek ■ A teljeskörű Samsung-irányítás alatt maradó leányvállalat áprilisi startjához még szükség van a vonatkozó hatósági engedélyekre és a részvényesek jóváhagyására is, ám az anyavállalat közleménye tényként kezeli a kiszervezést, és még hosszabb távú terveket is említ.

Miután a leányvállalat átveszi az LCD gyártási folyamatokat, már idén további összeolvadásokat kezdeményezhet. A tervek alapján bekebelezheti például a Samsung korábban kiszervezett, mobil-kijelzőket gyártó cégét, valamint a Sonyval közösen indult, majd a japánoktól egy hónapja, 940 millió dollárért kivásárolt S-LCD Corporation-t is.
Nem halott, csak pihen ■ A Samsung, amely a közlemény szerint az LCD technológiát villámgyorsan leváltó OLED technológia felé fordulna, az utolsó utáni pillanatban döntött a kiszervezés mellett. Az LCD üzletág gyakorlatilag több éve masszív veszteséget termelt, mivel a kereslet ugyan óvatosan növekszik, az előállítás költségei azonban ennél jóval nagyobb arányban emelkedtek. A tavalyi évben az üzletág már nettó 900 millió dolláros veszteséget termelt, és az elemzők szerint a jövő sem igazán rózsás. A DisplaySearch statisztikái szerint 2015-re 8 százalékkal visszaesik az LCD TV-k globális forgalma, 92 milliárd dollárra, míg az OLED panellel szerelt televíziók lassan de biztosan teret nyernek: 2018-ra a piac 16 százalékát képviselik majd 20 milliárdos forgalommal.
Szakértők szerint azonban az OLED gyártás jóval költséghatékonyabb, ezért már felfutó szakaszban érdemesebb váltani, míg az LCD alapú eszközökből csak akkor lehet pénzt viszontlátni, ha a gyártók szigorúan fókuszált termelésre állnak át.














