Az elemzők által várt 87 centes részvényenkénti nyereség helyett 92 centet jelentett a HP idei pénzügyi évének első negyedévét lezárva. A biztató eredmény mellett azonban a 30 milliárd dolláros teljes forgalom 700 millióval elmaradt a tőzsdei szakértők előrejelzésétől.
Megint az a fránya PC ■ Az egyik legfontosabb visszahúzó tényezőt a PC-üzletág gyengélkedése jelentette, amelynek összbevétele 15 százalékot esett az egy évvel korábbi negyedévhez képest, bár a profit még elviselhető szinten, 5,2 százalékon maradt. Mélyebbre ásva a konzumer PC-k esetében 25, a vállalati gépeknél pedig 7 százalékos a csökkenés a bevételt tekintve, a teljes üzletág által értékesített darabszám pedig 18 százalékkal múlta alul a tavaly ilyenkori szintet.

Egyelőre nem váltották be a reményeket a szakadék széléről visszarántott PC-k
"Egyértelműen beterveztük a megjelenő Windows 8 x86 termékeinket az év végi, ünnepi időszakra" - nyilatkozta az elnök-vezérigazgató, bár az év második felében megjelenő új Windows különálló, ARM processzoros változatára szabott eszközökről nem tett említést.
Máshol sem bontanak pezsgőt ■ A vállalati szerverekért, tároló megoldásokért és hálózatért felelős üzletág átlagosan 10 százalékos visszaeséssel zárta a negyedévet. Ezen belül a kritikus üzleti szerverek divíziója - amely többek között az Oracle-lel pereskedést kiváltó, Itanium processzorokra épülő megoldásokat kínálja - 27 százalékkal teljesített rosszabbul, mint egy éve. Az üzletágból egyedül a hálózatért felelős vezetőknek nem kell dorgálástól tartaniuk, ezen a téren "csak" stagnált a forgalom. A képalkotással és nyomtatással foglalkozó divízió összbevétele 7 százalékkal esett vissza, ezenbelül az otthoni nyomtatók csúsztak legnagyobbat: forgalom és eladott darabszám tekintetében is 15 százalékkal kerültek mínuszba.
A szoftverek terén volt egyedül ok az örömre: a forgalom 30 százalékkal nőtt, míg a kapcsolódó szolgáltatások 108 százalékkal teljesítették túl a tavaly ilyenkori szintet. Sajnos azonban ezek a területek a HP összteljesítményéből viszonylag kis szeletet képviselnek, ezért nem tudták kiegyensúlyozni a többi üzletág lejtmenetét.
Kiszivárogtak a HP új szervercsaládjának adatai
Leépítés helyett támadás: HP újdonságok PC-fronton
Várd ki a végét! ■ Meg Whitman, a tavaly szeptemberben kinevezett elnök-vezérigazgató az elemzők számára rendezett telekonferencián elmondta: a HP számára a teljes év számít, az első negyedév gyenge számai várhatóak voltak az előzmények és külső körülmények tudtával. Az év további részében azonban lassan elülnek a tavalyi irányvesztés által keltett hullámok, a tapasztalatok alapján további belső átszervezéssel fokozzák a hatékonyságot és a rugalmasságot.
A legfontosabb újítási vezérelvek egyike az egyszerűsítés. Ez Whitman szerint többek között a kínálat szűkítését, racionalizálását jelenti, kevesebb modellel, ám ezeken jóval több fókusszal. Optimalizálják az üzletágakkal kapcsolatos befektetéseket is, megerősítik a legfontosabb trendek belső pénzügyi támogatását és könyörtelenül elzárják a pénzcsapot a veszteséget termelő részlegeknél.
Leginkább a Windows 8-ra épülő termékvonal lehet az, ami miatt a HP továbbra is tartja magát a korábban ígért, egész évre vonatkozó tervhez: év végére összesen 4 dolláros részvényenkénti profitot várnak. A második negyedévre vonatkozó tervek ellenben még nagyon is óvatosak: az elemzők által várt részvényenként számolt 95 cent helyett csupán 88-91 centes eredményt jósolnak.














