Nehéz hónapok ■ Hogy miért esett akkor mégis ekkorát a részvényárfolyam, arra az utolsó negyedév számai szolgáltatnak némi támponttal. Bár a 16 milliárdos árbevétel két százalékkal több, mint egy évvel korábban, ám az üzemi eredmény 19, a nettó profit 18, az egy részvényre jutó profit pedig 10 százalékkal maradt el a 2011 utolsó periódusában produkált értékektől. Erre tett rá egy lapáttal a Dell előrejelzése, miszerint az elemzői várakozásoknál kevesebb forgalmat remélnek az áprilisban záródó első negyedévben.
A texasi szállítónak igen komoly problémát okoz, hogy a számítógépes piac recesszióba süllyedt, miközben a gyenge kereslet kiszolgálása sem megy zökkenőmentesen a Thaiföldön tavaly pusztító árvíz miatt. Az ottani gyárak a világ merevlemezeinek jelentős hányadát állítják elő, és a károk felszámolása, valamint a kapacitás felfuttatása sok időbe telik. A Dell képviselője szerint még a mostani pénzügyi év harmadik negyedévére is hatással lesz az alkatrészhiány. A személyi számítógépek keresletét jelentősen befolyásolják az egyre nagyobb mennyiségben eladott táblagépek, élükön az Apple iPad-jével. Mindeközben a lakossági fogyasztás továbbra sem nevezhető bátornak, és ha valakinek van is pénze új eszköz beszerzésére, az is választani kényszerül tablet és notebook között.
A legnagyobb kihívásokkal hazai pályán, az USA-ban találkozik a Dell. Az amerikai központi szervek, állami intézmények finoman szólva sem szórják a pénzt informatikai fejlesztésekre. Az észak-amerikai régióban a cég bevételei összességében 3 százalékkal estek, míg Ázsia 10 százalékot nőtt (ezen belül Kína 15-öt).
Reménnyel telve ■ A problémák ellenére a vállalatvezetés bizakodó az előtte álló évvel kapcsolatban, és az egy részvényre jutó nyereséget növelni ígéri. A profitráta javulásában a folyamatos költségkontroll mellett a korábban felvásárolt informatikai cégek megoldásainak portfólióba integrálása segítheti a Dellt, valamint nagy reményekkel várják az idén megjelenő Windows 8 operációs rendszert, amely nemcsak a pc-k eladásaira lehet jó hatással, de új lehetőségeket teremthet a cég számára a táblagépek piacán is. Mindezek mellett természetesen érkeznek a korábban bejelentett új ultrabookok, továbbá a hagyományosabb szegmensbe tartozó fejlesztésekből sincs hiány, ilyenre példa a nálunk nemrégiben tesztelt Dell Latitude E6320 is.














