2012 elején nehezebb lesz jó merevlemezt találni a piacon, és minden bizonnyal az árcédulákat is vastagabb filccel írják majd: az iSuppli jóslata szerint a thaiföldi áradások miatt hatalmas kiesés várható a gyártásban.
Világviszonylatban 28 százalékkal kevesebb merevlemezt gyártanak majd az idei utolsó negyedévben az iSuppli előrejelzése szerint. A fontos hardverből ugyanis kifejezetten sokat gyártanak Thaiföldön, ahol a katasztrofális méreteket öltő áradások miatt egymás után kénytelenek bezárni üzemeiket a legfontosabb gyártók. A hiány mellett a merevlemez-piac részesedési arányai is megváltozhatnak.

Türelemjáték Egyre-másra adnak hírt az érintett összeszerelő üzemeik bezárásáról a legnagyobb hardvergyártók: a Toshiba és a Western Digital már hivatalos közleményben jelentette be, hogy bizonytalan ideig leállítják az országban működő gyáraikat, és a Seagate szóvivője is megerősítette, hogy a katasztrófa "jelentősen visszaveti" termelési mutatóit.


Az áradások kiterjedése 2011. november első napján (forrás: Google Maps)

Több helyen ráadásul nem csak elővigyázatosságból állították le a termelést, a Toshiba thaiföldi gyárában például két méter magasan áll a víz. Ebből tehát az következik, hogy rögtön az ár elvonulása után nem indulhat újra az üzem, amelyet először ismét működőképessé kell tenni. A gyártó szerint természetesen más országokban működő üzemekbe próbálják átrendezni a merevlemezek gyártását, ám elismerték: a rendelkezésre álló kapacitás nem elegendő a korábban meghatározott mennyiség előállításához.

Fájdalmas érvágás A mezevlemezek gyártásának terén Thaiföld a második helyen áll Kína után, és az ázsiai ország az összeszerelés mellett a háttértárak alkatrészeinek gyártásában is kiemelkedik. A már említett Western Digital, a Seagate és a Toshiba mellett a katasztrófa által érintett területen a Hitachinak és a Samsungnak is vannak összeszerelő üzemei. Ráadásul a háttértárak egyik fő alkatrésze, a mágnestányért hajtó motor legfontosabb szállítója is itt működik: a Nidec nevű cég termeli ki a világ merevlemez-iparához szükséges motorok 70 százalékát.

A thaiföldi termelés megakadása ezért jelentős, mindenki által érezhető hatással jár majd az iSuppli elemzése szerint. A harmadik negyedév 173 millió darabos kapacitása helyett az utolsó három hónapban 125 millió merevlemezt gyártanak majd világszerte, és ez a 27,7 százalékos csökkenés az előrejelzések szerint akár 10 százalékos áremelkedést is jelenthet.

A cunami sem állította meg az IT-ipart
Helycsere a lassuló PC-piac dobogóján
Top 10: 2012 legfontosabb technológiái

Kényszerű átrendeződés A gyártás akadozása további változásokat is indukálhat a piacon. Egyrészt esélyes, hogy a legjobban érintett Western Digital elveszíti a legnagyobb merevlemez-gyártó címet, és egyenesen a harmadik helyen landol az év végére. A vállalat thaiföldi üzemeit már októberben bezárta a berendezések megóvására és a személyzet védelmére hivatkozva, azóta pedig az áradás már elérte az épületeket.

A hagyományos háttértárak áremelkedése és készlethiánya miatt a hardvergyártók és a végfelhasználók közül is többen válthatnak majd SSD-re. A gyorsabban és gazdaságosabban működő szilárdtest-meghajtók eddig éppen drágaságuk miatt terjedtek viszonylag lassan, ám az arányok a közeljövőben könnyen megváltozhatnak.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.