Bár 2010 harmadik negyedévében is sikerült kétszámjegyű növekedést felmutatni a világszintű PC-eladásokban, az IDC korábbi várakozásainál lényegesen szerényebb eredmények születtek.
11 százalék kevés ■ A közel 90 milliós eladott mennyiség így is 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban regisztrált értéket. És bár július-augusztus során nem teljesített kiemelkedően a szektor, szeptemberben már szignifikáns erősödést láttak az elemzők. Ez utóbbi jó előjel lehet az utolsó három hónap eladásaival kapcsolatban.
A várakozásoknál három százalékkal gyengébb eredményért elsősorban az Egyesült Államokban tapasztalt visszafogott költekezés felelős. A 11 százalék helyett csupán 3,8-cal erősödött a régió a 2009-es eladásokhoz képest. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy az iskolakezdési időszakban hagyományosan felerősödő kereslet idén lagymatag maradt.
A vállalatok költenek ■ A konzumer szektor egyébként sem fűti túlságosan a piacot, de a gyártók szerencséjére a vállalati vásárlások ezt szépen kompenzálják. A cégek elkezdték lecserélni régi eszközparkjukat, nem kevés arányban ez összefüggésben van a Windows 7 operációs rendszerre való áttérésben.
Azonban az Apple-nek is van minek örülni. Úgy tűnik, az iPad sikere közvetett módon pozitív hatással volt a Mac-vásárlásokra is. Ez különösen az USA-ban látványos, hiszen a közel kétmillió eladott Apple gép elég ahhoz, hogy az országban a harmadik legerősebb gyártó legyen az almás cég.

Gyengült a HP ■ Világszinten a gyártók sorrendje nem változott, de az erőviszonyok igen. A HP gyakorlatilag megismételte a tavalyi eredményét, ami a vezető helyét nem veszélyeztette, de a korábbi 19,6 százalékos részesedése 17,6-ra olvadt.
A másik két dobogós, az Acer és a Dell szintén vesztett valamicskét részesedéséből, de a 7 és 9,7 növekedési ütem nem sokkal maradt el a piaci átlagtól. A negyedik és ötödik helyen viszont erős növekedést tudtak felmutatni a szereplők. A Lenovo közel 33 százalékkal, az Asus bő 30-cal tudta megfejelni tavalyi eladásait, így jelenlétük szépen bővült.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?