Egyelőre sem a szakértők, sem pedig a nagyközönség nem fogadta kitörő lelkesedéssel az új dizájnnotebook-kategóriát. Az Intel szerint a mostani pár modell csak a kezdet, 2012 második felében várható az igazi nagy durranás.
Az Intel által kifejlesztett ultrabook-szabvány alapján még csak pár gyártó adott ki eszközöket. Az első Lenovo, Acer, Asus és Toshiba modelleket persze lehet szeretni, hiszen a MacBook ir mintájára ultravékony kialakítással, megnövelt akku-kapacitással bírnak, többet érintőképernyővel is felszereltek. Mégsem rohamozták meg még a boltokat ultrabookokért, legfőképpen azért, mert az Intel által 1000 dollárban maximált végfelhasználói árat a legtöbben nem tudták tartani. A szabványgazda vállalat mindenesetre a jövő évi változásokban és a Windows 8-ban reménykedik.


Várd ki a végét Az idei év végéig körülbelül egy tucatnyi ultrabook modell lesz piacon, ám a jövő évben akár hatvannál is több jelenhet meg Tom Kilroy, az Intel nemzetközi kereskedelemért felelős alelnöke szerint. A vezető úgy látja, elhamarkodott lenne most véleményt alkotni az ultrabookokról, hiszen a mostani modellek még egyfajta kísérletként is felfoghatók: a jövő évben több olyan változás történik majd, amelyek az új kategória felvirágzását eredményezhetik.

Először például itt az ár kérdése. A potenciális vásárlóközönség egyelőre  nem kattant rá a tabletes funkciókkal is bíró dizájnnotebookokra, mivel az 1000 dollár fölött maradó árak legtöbbjüket elriasztják: ők maradnak régi notebookjaiknál, vagy ha mindenáron ultrahordozható eszközre vágynak, vesznek egy jóval olcsóbb tabletet.

Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója szerint a 2012-es év végi bevásárlási szezonban már 699 dollártól lehet ultrabookokat venni, mivel jelentősen csökken több komponens (például az SSD meghajtók vagy az érintőképernyők) beszerzési ára. Így viszont már valós versenytárssá válik a kategória mind az olcsó tabletek, mind pedig a hagyományos notebookok mezőnyében - főleg, ha egy olyan rendszer kerül rájuk, amely igazán összeköti a két világot.


A felület egyszerre vágyik érintőképernyőre és billentyűzetre. Megkapja.

Egészséges skizofrénia Amikor a Bitportnál leteszteltük a Windows 8 fejlesztői változatát, arra a következtetésre jutottunk, hogy az új rendszer a jelenlegi eszközökön használva még felemás képet mutat. Notebookra telepítve ordít az érintőkijelzőért, az ujjal vezérelhető funkciók hiányától döcög a rendszer. Tabletre viszont mintha túl bonyolult lenne a megoldás, hiszen akár egy Windows 7-re emlékeztető, teljes értékű felületre is válthatunk, amihez az ujjmozdulatos vezérlés már kevés. Talán valóban egy ultrabook-jellegű elgondolás lehet a Windows 8 igazi otthona.

Az ultrabookon ugyanis ott az érintőképernyő, tehát nem kell touchpaddel és egérkurzorral imitálni az új kezelőfelület görgetését. Mégis teljes értékű notebook az eszköz, tehát a szövegbevitel, a profi szoftverek egérkezelése, valamint az általános használathoz szükséges izmos hardver is adott. Kénytelenek vagyunk elismerni tehát, hogy az ultrabook kategória valóban a hibriditásnak az a foka, amelyre látszólag a leginkább illik a Windows 8 kétlaki felülete.

Az Acer szerint jövőre az iPadeket is megeszi az ultrabook
Drágák az ultrabookok, hőbörögnek a gyártók
Windows 8: teszteltük a skizofrén szépséget

Intel, Microsoft: két jó barát
A Windows 8 tehát felépítéséből adódóan turbózza majd fel az ultrabook-eladásokat, de Otellini szerint a "történelmi tapasztalatok" is bizakodásra adnak okot. Ha megnézzük, minden egyes új Windows megjelenésekor nagyot ugrottak az Intel eladásai. Amikor például 2009-ben megjelent a Windows 7, az Intel a legerősebb negyedévét könyvelhette el, mivel az új rendszerre váltók egyben izmosabb hardvert is vásároltak.

A Windows 8 újításai alapvetően nem támasztanak igényt még erősebb hardverekre: az új rendszer bemutatóján is sokszor kihangsúlyozták, hogy akár többéves gépeken, tableteken is gyönyörűen fut, sőt memóriaigénye is jóval alacsonyabb elődjénél. Az Intel tehát az új ultrabook szabvánnyal a Windows 8 elé szaladt, és megjelenésekor pontosan azt kínálja, amit a rendszer leginkább igényel: izmos hardver helyett többszintű felhasználási lehetőséget, ultrahordozható kivitelt, érintőképernyőt és stílust.

Persze a Microsoft (jó szokása szerint) még nem adott ki hivatalos megjelenési dátumot az új rendszerrel kapcsolatban, csupán annyit lehet tudni, hogy a fejlesztői előnézet után nemsokára az első béta verziót lehet tesztelni. Szakértők szerint azonban 2012 nyarán legvalószínűbb a Windows 8 megjelenése, hogy az iskolakezdés előtti vásárlási hullámot már meglovagolhassák vele.

Tom Kilroy mindenesetre nagyon bízik a Windows 8 és az ultrabookok házasságában, szerinte 2012 második felében már minden tíz eladott notebookból négy az új szabvány szerint készült modell lesz.

Még az Intelre is vonatkozik a rezsicsökkentés

Igaz, nem nálunk, hanem Írországban. Tavaly állítólag 30 millió eurót kapott az orosz-ukrán háború hatásának ellensúlyozására.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.