A Dell közzétette a második üzleti negyedévének pénzügyi eredményeit: a profit 18 százalékkal elmarad a tavalyi azonos időszakhoz képest, és az egész idei évre is csökkentette a várakozásokat, mivel a vásárlók most már kivárnak az új PC megvételével a Windows 8 októberi megjelenéséig.
A Dell kedden közzétette az augusztus 3-án zárult második üzleti negyedévéről szóló gyorsjelentését, amelyből kiderül, hogy a negyedéves forgalma 8 százalékkal, 14,5 milliárd dollárra csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest, ami némileg elmarad a Thomson Reuters által megkérdezett elemzők várakozásaitól. A nettó profit ebben az időszakban 732 millió dollár volt, ami 18 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

Egyedül a nagyvállalati szegmens jelentett üdítő kivételt, amely 6 százalékkal, 4,9 milliárd dollárra bővült és immár a Dell konszolidált árbevételének 34 százalékát adja. 

Egy sor új gép jön  Az amerikai Dell, amely egykor a legnagyobb személyi számítógépgyártó volt a világon és a forradalmasította a PC-gyártás ellátásilánc-menedzsmentjét, az utóbbi időben egyre inkább védeni kényszerül a pozícióját a távol-keleti riválisokkal, így az Acerrel és a Lenovóval szemben, miközben a gyorsan növekvő tabletpiac is egyre inkább kannibalizálja a PC-eladásokat.

A Dell várakozásai szerint a következő hónapokban sem várható drasztikus áltozás, és a forgalom az előző negyedévhez képest kora ősszel további 2-5 százalékkal eshet vissza. A Dell pénzügyi igazgatója, Brian Gladden szerint azért vett vissza a cég a várakozásokból, mivel mind a disztribútorok, mind a végfelhasználók is már a Windows 8 operációs rendszer késő októberi bemutatkozását várják.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Dell a többi PC-gyártóhoz hasonlóan már kész eszközökkel, köztük egy új üzleti táblagéppel várja a MIcrosoft új oprendszerének startját. Brian Gladden a befektetőknek szóló konferenciahívásban megerősítette, hogy a Dell egy egész sor Windows 8-as ultrabookkal, all-in-one tablettel és konvergens eszközökkel készül az idei év végére és a jövő év elejére.


Egy korábban kiszivárgott specifikáció a Dell új üzleti táblagépéről 
 
Az első fecskék: Windows 8-as tablet körkép
Október végén jönnek a Windows 8-as gépek

A szoftverek validálásán vérezhet el az MI-vel támogatott kódolás

A CloudBees tanulmánya alapján a mesterséges intelligenciával generált kódok túltermelődése gyakori hibákat és magasabb költségeket eredményez a már élesben futó programok esetében.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.